2017. február 25., szombat

Spenótos “tészta” csirkés-tejszínes mártásban





Hozzávalók 2 személyre: 
  • 8 dkg spenót
  • 2,5 dkg útifűmaghéj
  • 3 dl tej
  • 1 tojás
  • pici só

A mártáshoz: 
  • 15 dkg mozarella
  • 10 dkg csirkemell
  • 1 dl tejszín
  • 1 cikk fokhagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, őrölt bors

Elkészítése: 

  • Alaposan megmossuk, és megpucoljuk a spenótot. 
  • Egy kisebb méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral, a sütőt pedig előmelegítjük 160 fokra. 
  • A tojást villával elhabarjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott spenótot, a tejet, kevés sót, és elkeverjük. Végül belekavarjuk nagyon gyors mozdulatokkal az útifűmaghéjat, és rögtön a tepsibe öntjük, mivel azonnal megszilárdul. Egyenletesen elsimítjuk, és sütőben 10 perc alatt megsütjük. 
  • Amikor kihűlt, szorosan feltekerjük, és tetszés szerinti szélességű metéltre vágjuk. 
  • A csirkemellet sóval és borssal megszórjuk, és egy serpenyőben, kevés olajon pirosra sütjük. A tejszínt felmelegítjük a darabokra vágott mozarellával. Amikor kissé összeolvadt, belekavarjuk a zúzott fokhagymát, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. 
  • A spenótos “tésztára” öntjük, összekavarjuk, és csíkokra vágott húsdarabokkal tálaljuk.

Megj: Az útifűmaghéj (Psyllium husk) egy olyan növényi rost, mely igen hatékony a magas vércukorszint, a székrekedés, a magas koleszterinszint és a glükóz intolerancia kezelésére. Remek természetes zselésítő, krémekhez, pudingokhoz is használhatjuk.


Nincsenek megjegyzések: