2010. szeptember 6., hétfő

Zserbós palacsinta



Palacsinta bármikor, bármennyi, bármilyen :))
A dzsemeset már kissé únom, így arra döntöttem, hogy most diósat készítek. Aztán eszembe jutott, hogy ha már diós, akkor mi lenne, ha zserbó íze lenne..aztán zserbósra ízesítettem. Nagyon finom lett.
Az első képem lévő palacsinta 2016-ban készült, nem hagyományosan, hanem ebből a diétás palacsinta lisztből, amit gyakran használok. A töltelék is változott, a kekszet kihagytam, cukor helyett pedig eritritet használtam. A tetejére olvasztott étcsokoládé került.

Hozzávalók:

Töltelék:

  • 15 dkg darált dió
  • 10 dkg darált keksz
  • kb.3 dl tej
  • 3 evőkanál barackdzsem
  • 3 evőkanál cukor
  • reszelt citromhéj
  • 1-2 teáskanál rum- és vaníliaaroma
Glazúr:
  • 10 dkg cukor
  • 4-5 evőkanál forró víz
  • 3 evőkanál kakaó
  • 1 evőkanál olaj
Elkészítése:
  • A szokásos módon hígpalacsintát sütünk.
  • A krémhez a diót, kekszet, citromhéjat összekeverjük, majd ráöntjük a felfőtt tejet. Hozzákeverjük a dzsemet, majd ízesítjük az aromákkal.
  • A glazúrhoz a cukrot, kakaót forró vízzel elkeverjük, hozzáadjuk az olajat.
  • A palacsintákat betöltjük a diós krémmel, majd meglocsoljuk a glazúrral.
A férjem egyébként nem nagy palacsintás, ez viszont nagyon ízlett neki is, mivel a zserbó egyik kedvenc süteménye.

12 megjegyzés:

Ildy írta...

De jó ötlet!:) Isteni lehet.

sedith írta...

Edó, ez istenien néz ki! Az én uram sem nagy palacsintás, de ez biztos még neki is ízlene!:)

Névtelen írta...

Hú, ez finom lehet!
Olvastam a fogyásodról, gratulálok! Hogy tudod tartani a súlyodat? Mert lefogyni sem könnyű, de utána megtartani... Főleg ha ilyen finomságokat készítesz! Meg tudod állni, hogy nem eszel belőle? Vagy most már eszel bármit, csak rendszeresen mozogsz mellette?
Vica

Edó írta...

Ildy,szerintem teljesen zserbóízű:)nagyon fincsi.

Edith,akkor próbáld ki,nálunk bevált.

Szia Vica,köszönöm a gratulációt!Eszem mindent,de azóta is rendszeresen sportolok,gondolom emiatt tudom tartani a súlyomat.Nehogy azt hidd,hogy ezekből a finomságokból én nem eszem!!!:P

Gál Edith írta...

Én is kérek! Én is kérek!

Bianka írta...

Fenségesen néz ki, nagyon guszta

Alíz, Erdélyből írta...

Hú ez nagyon finom lehetett! Majd egyszer kipróbálom.

Jutka írta...

Én is most kattantam rá, hogy sütök dió töltelékkel..most meg biztosan megcsinálom..megkívántattad :)

@havas írta...

Isteni ez a palacsinta. Mindig minden körülmények között elkel :)

trendo írta...

A jó ötlet sorsa az, hogy mikor valakinek végre kipattan az agyából, utána olyan kézenfekvőnek tűnik. Én is így jártam ezzel. Hát persze! - mondtam, miután elolvastam :))))))

Zsuzsa írta...

Bisztos nagyon finom, amugy is te nagyon finom dolgokat keszitesz...

Edó írta...

Szia Zsuzsa:)Finom,tenyleg.Koszonom:)