2014. július 31., csütörtök

Szalonnás fogasfilé babpürével


Nem vagyunk nagy halevők, de ha találok az üzletben friss halat, mindenképp vásárolok, mert a frisset azt szeretjük. Természetesen más fajta halból is készülhet ez az étel, a lényeg, hogy soha ne vásároljunk fagyasztott árut. Az úgysem olyan :)

Hozzávalók:

  • 4 fogasfilé, 75 dkg fehérbab (konzerv), 35 dkg piros és sárga színű koktélparadicsom, 300 ml zöldségalaplé, 15 dkg füstölt császárszalonna, 2 cikk fokhagyma, 7 evőkanál olívaolaj, 1 citrom, 1-1 evőkanálnyi apróra vágott petrezselyemzöld és zsálya, só, őrölt bors

Elkészítése:

  • Egy cikk fokhagymát apróra vágunk, 1 evőkanál olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk az átmosott babot, felöntjük az alaplével, és lefedve 5 percig főzzük. 
  • Ezutám pürésítjük, majd belekavarunk 2 evőkanál citromlevet, 2 evőkanál olajat, és megsózzuk. Lefedve melegen tartjuk. 
  • A szalonnát apróra vágjuk, 1 evőkanál olajon egy serpenyőben megpirítjuk, majd kiszedjük. 
  • A halat hideg vízzel lemossuk, konyhai törlővel leitatjuk róla a nedveséget, megszórjuk sóval és borssal. A serpenyőbe még 2 evőkanál olajat adunk, és a halat néhány perc alatt megsütjük. 
  • Hozzáadjuk a sült szalonnát, összepirítjuk, majd lefedve melegen tartjuk. 
  • Egy másik serpenyőben felforrósítjuk a maradék olajat, beledobjuk a kétféle paradicsomot, és kb 3 percig sütjük. Az utolsó percben hozzáadjuk a maradék szeletekre vágott fokhagymát is, illetve megsózzuk. 
  • A babpürét a szalonnás hallal, és a sült koktélparadicsommal tálaljuk, frissen megszórjuk a zöldfűszerekkel, és mellé citromot kínálunk. 

2014. július 30., szerda

Zöldbabos sapagetti felfújt


Zöldbab szezon van. Rengeteg a kertben a bab, a nagy részét már lefagyasztottam, de még így is nagyon sok beérik. Ilyenkor zsenge zöldbab levest, majonézes zöldbabot készítek, és egyéb újdonságokat, mint pl ez a spagetti. Amennyire nem szép, épp annyira finom ez az étel, mindenképp érdemes elkészíteni, amíg a szezon tart.

Hozzávalók:

  • 40 dkg spagetti, 40 dkg zsenge zöldbab, 400 ml tejföl, 30 dkg füstölt parasztsonka, 10 dkg füstölt sajt, 2 tojás, 1 fej hagyma (vagy 2 szál újhagyma), 1 csokor petrezselyemzöld, 3 evőkanál vaj, 2 evőkanál olaj, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 2 cikk fokhagyma, 2 teáskanál magos mustár (dijoni), só, őrölt bors

Elkészítése:

  • A zöldbabot végeitől megtisztítjuk, kisebb darabokra tördeljük, majd alaposan megmossuk. 
  • Egy edényben vizet forralunk egy kevés sóval, majd a babot roppanósra főzzük. Vigyázzunk, ne főzzük túl, mert a sütőben is puhulnia kell. 
  • A spagettit szintén enyhén sós vízben majdnem puhára főzzük (a szokásosnál 2 perccel rövidebb ideig), majd leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, és félretesszük. 
  • Egy serpenyőben olajat forrósítunk, majd az aparóra vágott hagymát megpirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott sonkát, ezt is megpirítjuk, a vége felé pedig hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát is. Egy tálikóban villával elhabarjuk a tojásokat, és összekavarjuk a tejföllel, a mustárral, az apróra vágott petrezselyemzölddel, meg egy kevés sóval, és őrölt borssal. 
  • Miután a bab megfőtt, leszűrjük, összekavarjuk 2 evőkanál vajjal, majd hozzáadjuk a spagettihez, a pirított sonkát szintén. Beleöntjük a tejföles keveréket is, az ételt megsózzuk, és alaposan összeforgatjuk. 
  • Egy tűzálló tálat kikenünk a maradék vajjal, megszórjuk 1 evőkanálnyi zsemlemorzsával, és bebesimítjuk a zöldséges tésztát. 
  • A tetejét megszórjuk zsemlemorzsával, illetve reszelt sajttal. 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg a teteje szépen elkezd pirulni (kb15 perc).

2014. július 28., hétfő

Vajas-fokhagymás sült garnéla


A lányommal nagyon szeretjük a sült garnélát, de nagyon ritkán lehet frissen vásárolni. Fagyasztott pedig szóba sem jöhet, így amikor megláttuk a friss kínálatot, rögtön le is csaptunk rá :)
Az igazán finom, jól sikerült garnélát nem érdemes túlbonyolítani, pontos recept sem szükséges, fontos viszont, hogy legyen:

  • friss garnélarák
  • vaj
  • fokhagyma
  • egy kevés fehérbor
  • petrezselyemzöld (én zsályát is használtam, nagyon jó)
  • citrom
  • só, frissen őrölt bors
Alapból ennyi szükséges egy igazán jó sült garnélához, de én még színes koktélparadicsomot is használtam hozzá, így még finomabb.

Elkészíteni egyszerű, és gyors:
  • A garnélát alaposan megmossuk, a hosszú bajszát leszedjük.
  • Vajat hevítünk egy serpenyőben, rádobjuk a rákot, pirítani kezdjük.
  • Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, öntünk rá egy kevés bort, jól kiforraljuk.
  • Beledobjuk a megmosott paradicsomot, óvatosan összeforgatjuk az ételt, 1-2 perc alatt összesütjük.
  • Sóval, borssal, apróra vágott zölddel alaposan megszórjuk, citromlével ízesítjük.
Mi csak pirítóssal fogyasztottuk, mert ez az étel amilyen egyszerű, olyan nagyszerű.
Természetesen, fogyasztáskor le kell húzni a rák fejét, illetve leszedni a lábakat, páncélját, és kiszedni a húst.

2014. július 27., vasárnap

Csilis csokoládétorta málnával



Liszt nélkül készítettem ezt a tortát, nagyon finom, puha lett a tésztája. A piskóta közepe beesett a sütés végén, és épp tökéletes lett a formája, hogy a krémet a közepére kanalazzam. Így nem kellett lapokra vágni, megtölteni, ráadásul mutatós is ilyenformán. A csilis csokoládé az egyik kedvencem, ezért készült csípős csokikrém. Málna pedig azért, mert most sok van a kertben, és mert szerintem a málna illik a leginkább a csokoládéhoz.
Nagyon-nagyon-nagyon finom, egyszerűen, gyorsan elkészíthető, érdemes kipróbálni.

Hozzávalók:

A piskótához:

  • 8 tojás, 15 dkg mandula, 20 dkg sötétbarna nádcukor, 3 csapott evőkanál kakaópor
A csilis csokoládékrémhez:
  • 20 dkg étcsokoládé (min. 50 %-os), 10 dkg tejcsokoládé, 2 dl habtejszín, 10 dkg vaj, 1-2 teáskanál csilipor (ízlés szerint)
A tetejére:
  • fegy összmarék málna, kevés csokoládéforgács, (nyírfa)porcukor

Elkészítése:

  • Az egész tojásokat mixerrel kb 5 perc alatt jó habosra verjük (amíg a massza kifehéredik, és a térfogata megnő). A vége felé adagonként beleszórjuk a nádcukrot, így verjük tovább.
  • A mandulát késes robotgépben (vagy diódarálóval) liszt állagúra őröljük, és a kakaóval együtt óvatosan a tojáshabhoz forgatjuk.
  • A masszát egy 24 cm-es kerek tortaformába öntjük, és 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. Mivel liszt helyett mandula van benne, és ez is csak kisebb mennyiségben, a piskóta közepe be fog esni, a széle pedig magas marad, de ez most nem hátrány :)
  • A krémhez egy edényben felmelegítjük a tejszínt, beleszórjuk az apróra darabolt kétféle csokoládét, és kavargatva összeolvasztjuk. Megvárjuk amíg kihűl, majd belekavarjuk a vajat, meg a csípős csiliport. A mennyiség függ a csilipor minőségétől, illetve mindenkinek a saját ízlésétől.
  • A krémet a kihűlt piskóta közepére öntjük, majd kirakjuk málnával, és megszórjuk porcukorral, csokoládéforgáccsal.
Hűtőszekrényben kellőképpen megdermed, és szépen összeáll, de én rögtön folyósan szeretem, az olvadt csoki az egyik gyengém :)


2014. július 26., szombat

Rozmaringos rizottó panírozott mozarellával


A rizottókat nagyon szeretjük, többféle változatban készítettem már. Ez egy egyszerű rizottó, rozmaringgal fűszerezve, s hogy még olaszosabb legyen, mellé mozarellát paníroztam.
Nem egy gyorsan elkészíthető kategória, de megéri, mert igen finom, és laktató étel.

Hozzávalók:

  • 20 dkg rizs, 1 liter zöldségalaplé, 1 hagyma, 5 dkg vaj + 2 evőkanál, 5 dkg érlelt kemény sajt reszelve (pl parmezán), 1 dl száraz fehérbor, 3 evőkanál tejföl,  1 evőkanál apróra vágott rozmaring, só, őrölt bors
  • a panírozott sajthoz: 25 dkg mini mozarella sajt, 10 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg liszt, 2 tojás, olaj a sütéshez, só

Elkészítése:

  • A zöldségalaplét felforraljuk, és állandó forrásban tartjuk. 
  • A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk, és 2 evőkanál vajon megpároljuk. 
  • Hozzáadjuk a rizset, kavargatva kissé megpirítjuk, majd felöntjük a borral. Hagyjuk, hogy a rizs felszívja a folyadékot. Ezután merőkanalanként adogatjuk hozzá az alaplevet, és mindig megvárjuk, amíg a rizs felszívja. 
  • Amikor az összes alaplevet hozzáadtuk, és a rizs megpuhult, belekavarjuk a vajat, a tejfölet, a rozmaringot, meg a reszelt parmezánt. Megsózzuk, őrölt borssal ízesítjük, és lefedve melegen tartjuk. 
  • A sajtgolyókat enyhén megsózzuk, majd rendre lisztbe, felvert tojásba, és zsemlemorzsába forgatjuk. A műveletet megismételjük, így minden darab sajt kétszer lesz bepanírozva. 
  • Ezután forró, bő olajban hirtelen kisütjük, majd a rozmaringos rizs mellé tálaljuk. 
Megj: A mozarellát sütéskor rögtön ki kell szedni, amikor elkezd aranyszínűre pirulni, különben kifolyik.

2014. július 25., péntek

Töltött paradicsomfejek


Nagyon finom, és egészséges nyári reggeli, főleg kerti paradicsomból, jóféle házi juhtúróval. Szívesen fogyasztanám naponta :)
Ezen kívül persze, előételként is simán megállja a helyét, de még vacsorára sem rossz.

Hozzávalók:

  • 8 nagyobb, kemény paradicsom, 30 dkg juhtúró, 4 evőkanál olaj, 2 evőkanál olívaolaj, 1-1 evőkanál petrezselyemzöld, majoránna és metélőhagyma, 1 cikk fokhagyma, néhány csepp balzsamecet, só, őrölt bors; a tálaláshoz: személyenként egy szelet teljes kiörlésű zsemle

Elkészítése:


  • A paradicsomokat megmossuk, mindenik tetejét vékonyan levágjuk, a belsejét pedig kiskanállal egy tálba kikaparjuk. Tepsire ültetjük, megsózzuk és borsozzuk. 
  • A túrót kikavarjuk 4 evőkanál olajjal, az apróra vágott fűszerekkel (a petrezselyemből egy szálat félreteszünk), meg a fokhagymával, és ezzel a masszával megtöltjük a paradicsomokat. Néhány percre 200 fokos sütőbe helyezzük, amíg a teteje egy kcisit megpirul. 
  • Közben a paradicsomok belsejét átpasszírozzuk, és összekavarjuk az olívaolajjal, néhány csepp balzsamecettel, a félretett darabokra tépkedett petrezselyemmel, illetve megsózzuk és borsozzuk. 
  • Az ételt közvetlen a tálalás előtt állítjuk össze: a tányérra öntünk az ízesített paradicsomléből, ráhelyezünk egy szelet pirítóst, erre ültetjük a töltött paradicsomot.
  • Tipp: Hogy könnyebben megálljon a paradicsom, vágjunk le egy picit az aljából.

2014. július 24., csütörtök

Málnás-mentás limonádé




Ez egy jó kis nyári hűsítő ital, szinte azonnal bekebeleztük az egészet. Nagy hőségben, főleg ha szomjas az ember, nagyon jólesik :)

Hozzávalók:

  • 1 kicsi görögdinnye, fél sárgadinnye, 15 dkg málna, 2-3 evőkanál porcukor, 4 evőkanál citromlé, 2 evőkanál citromfű levél, 7,5 dl tonic, jégkocka

Elkészítése:

  • A görögdinnye tetejéből levágunk egy jókora darabot „kalapnak”. 
  • A gyümölcs húsát egy kanállal kikaparjuk, kb 1 cm peremet hagyva. A dinnyemagokat kiszedjük, a dinnyét kockára vágjuk. 
  • A sárgadinnyét meghámozzuk, magházát kivágjuk, és darabokra vágjuk. 
  • Összeturmixoljuk a kétféle dinnyét a málnával, a porcukorral, a citromlével, majd hozzákavarjuk az apróra tépkedett citromfüvet. 
  • Ezután a kikapart dinnyébe tesszük néhány jégkockával együtt, majd felöntjük toniccal. Jól behűtve tálaljuk.

2014. július 23., szerda

Krémsajtos brownie málnával


Hihetetlen ez a sütemény. Puha, omlós tömör csokoládéíz, lágy, krémes réteggel társulva, mindez a mennyei, ízes, kerti málna megkoronázásával...hát nagyjából így jellemezném, de rövidebben: egy falat menyország!
Olyan gyorsan elfogyott, mintha soha nem is létezett volna :))

Hozzávalók:

A brownie-hoz:

  • 20 dkg jó minőségű étcsokoládé (min. 50 %-os), 12 dkg cukor, 10 dkg liszt, 8 dkg vaj, 2 tojás, fél teáskanál vanília aroma, negyed teáskanál szódabikarbóna, csipet só
A krémhez:
  • 25 dkg mascarpone krémsajt, 10 dkg cukor, 1 tojás, 2 púpozott evőkanál étkezési keményítő, 2 teáskanál citromlé, félt teáskanál vanília aroma, csipetnyi só
A tetejére:
  • 20 dkg málna, 1 evőkanál porcukor


Elkészítése:

  • A csokoládét darabokra törjük, és a vajjal egy tálban gőz felett, vagy mikróban felolvasztjuk. belekavarjuk a cukrot, és hűlni hagyjuk.
  • A krémhez a krémsajtot alaposan kikavarjuk a hozzávalókkal (kézi mixerrel a legegyszerűbb).
  • Közben a kihűlt csokoládéhoz kavarjuk a tojásokat, meg a vaníliát.
  • Összekavarjuk a lisztet a szódabikarbónával, meg a sóval, majd a csokis masszához vegyítjük óvatosan. Semmiképp se kavarjuk sokáig, amint összeállt a két massza, már jó is.
  • Egy 20x30-as, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, a tetejére pedig a krémsajtos masszát.
  • Kirakjuk megmosott málnával, megszórjuk porcukorral, majd 180 fokos sütőben 40 perc alatt megsütjük.
  • Miután kihűlt, négyzetekre vágva tálaljuk.