2015. január 27., kedd

Zöldséges sertésragu


Nagyon szeretem az ilyen gazdag, színes, és zöldséges egytál ételeket. Tulajdonképpen az ilyenfajta fogásokba az kerülhet bele, amit csak szeretnénk, vagy ami éppen otthon fellelhető. A család többi része kínai tésztával fogyasztotta, én pedig csak így, magában.

Hozzávalók:

  • 50 dkg sertéscomb
  • 15 dkg aszalt paradicsom
  • 10 dkg zöldborsó
  • 10 dkg bambuszrügy (üveges, szeletelt)
  • 2 szárzeller
  • 1 édeskömény gumó
  • 2 zöldhagyma
  • 1 cikk fokhagyma
  • 1 evőkanál kókuszzsír
  • néhány csepp citromlé
  • ízlés szerint csilipehely
  • só, frissen őrölt színes bors

Elkészítése:

  • A paradicsomot fél órára 4 dl langyos vízbe áztatjuk.
  • Egy serpenyőben felforrósítjuk a kókuszzsírt, rádobjuk a megmosott, szeletekre vágott zöldhagymát, és párolni kezdjük.
  • Hozzáadjuk az apró kockára vágott húst, kavargatva fehéredésig sütjük. Beleöntjük a paradicsom ázatatólevét, öntünk még hozzá 9 dl vizet, és a szeletekre vágott paradicsomot, meg a zúzott fokghagymát is hozzáadjuk. Addig főzzük, amíg a hús megpuhul (45-60 perc). Ha a víz elfőne, közben pótolhatjuk.
  • A szárzellert megmossuk, három darabra vágjuk, az édesköményt szintén megmossuk, kétfelé vágjuk, és mindkét zöldséget vékony csíkokra vágjuk.
  •  Hozzáadjuk a húshoz, majd 5 perc főzés után végül a zöldborsót, meg a csíkokra vágott bambuszrügyet is az ételbe rakjuk.
  • 2-3 perc forralás után az ételt megsózzuk, illetve citromlével, őrölt borssal, meg egy kevés csilivel ízesítjük.
Tipp: Az étel mellé fogyaszthatunk friss, zöld salátát is.

Nincsenek megjegyzések: