2012. március 20., kedd

Legényfogó


Hogy miért hívják így ezt a süteményt nem tudom, de tény, hogy nem én adtam neki ezt a nevet. Előtte kóstoltam már, nagyon ízlett, de pontos receptet nem kaptam kézhez, így saját ízlés szerint alakítottam.

Talán legközelebb több diót teszek.


Hozzávalók :

A piskótához:

  • 8 tojás
  • 24 dkg liszt
  • 24 dkg cukor
Továbbá:
  • 25 dkg sütőmargarin
  • 15 dkg cukor
  • 1 kis üveg baracklekvár 
  • 15 dkg darált dió
  • 2,5 dl tej
  • rumaroma
A tetejére:
  • 8 dkg étcsokoládé
  • 3 evőkanál olaj
Elkészítése: 
  • Először sütünk egy 8 tojásos piskótát: a tojásfehérjét néhány csepp ecettel, majd a cukrot lassanként hozzáadva kemény habbá verjük.
  • Ezután óvatosan hozzákavarjuk a tojássárgákat, végül pedig a lisztet.
  • A masszát egy 25x32 cm-es tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben megsütjük.
  • A piskótát két lapra vágjuk, a felő lapot egy tálban összetörjük, majd a többi hozzávalóval (a lekvárból 4 evőkanállal) összekavarjuk.
  • A piskótát megkenjük lekvárral, és rásimítjuk a krémet.
  • A csokoládét az olajjal felolvasztjuk, majd a sütemény tetejére öntjük.
Nagyon finom!

6 megjegyzés:

Kisildi írta...

Valamikor réges régen, kamaszlány koromban én is sütöttem legényfogót. Más volt mint a te sütid, az enyém iszonyatosan keményre sikerült. A locsolkodni jövő fiúk szerint a "legényfogó" név onnan eredt (mármint az én esetemben), hogy ha fejbeverem a legényt az biztos helyben marad (tehát megfogtam).
A te sütid persze nem olyan, de eszembe jutott ez a régi esetem.

Kati írta...

Gondolom a legények nagyon szeretik:) Szerethetik is, mert guszta nagyon:)

Edó írta...

:))Ildi,hát az nem semmi!Egyébként biztosan nem a kemény állaga miatt lehet legényfogó:)

Kati,lehet itt jön a képbe,hogy a férfit a hasán keresztül lehet megfogni?

Gerdi írta...

Hát ezzel az én "Uramat" is meg lehetne fogni, bár már nem legény:-) S mi tagadás, engem is.

Eva írta...

biztos ezzel a sütivel csalogattak annak idejen a legenyeket a hazhoz... :-)es gondolom sikerrel, ha a nev rajta maradt! biztos nalunk is izleni fog, ki fogjuk probalni.

4Gyerek írta...

ohhohóóóó....ezt csak most látom.
ez nálunk Figaro néven fut. fenn is van a blogon.
de ez a név is jó neki :)