2010. augusztus 31., kedd

Burgonyafőzelék egybesült fasírttal


Hogy a fasírt ne mindig ugyanolyan formában legyen, most tojásosra vettem a figurát. Szerintem ehhez a fajta fasírthoz a krumplifőzelék illik a legjobban. Jó kis ebéd született, a gyerekeknek főleg a tojás miatt tetszett.

Hozzávalók:

Fasírthoz:
  • 50 dkg darált hús
  • 1 fej hagyma
  • 1 tojás
  • 1 nagy krumpli
  • 1 zsemle v. két szelet kenyér
  • kevés tej
  • só, bors, kevés pirospaprika
  • közepébe kb.6 db főtt tojás
Krumplifőzelékhez:
  • krumpli
  • 1 fej hagyma
  • 2-3 babérlevél
  • só, bors, cukor
  • olaj + liszt + hideg víz + pirospaprika a rántáshoz
  • 1 kis doboz tejföl
  • ecet 
Elkészítése:
  • A zsemlét/kenyeret kevés tejben beáztatjuk, a hagymát apróra vágjuk, zsiradékon megpároljuk.
  • Minden hozzávalót a darált hússal összedolgozunk, ízesítjük.
  • Fóliára kevés zsemlemorzsát szórunk, ráterítjük a húsmasszát, közepébe hosszan egymás mellé helyezzük a főtt tojásokat.
  • Henger alakúra formázzuk, majd kiolajozott tepsibe/jénaiba helyezzük, tetejét is meglocsoljuk.
  • 200 fokos sütőben 1 órán át sütjük, közben olajjal permetezhetjük, hogy ne száradjon ki.
Tipp: A tojások végéből ha keveset levágunk, könnyen egymáshoz illeszthetőek.

Amí sül a fasírt, készítjük a főzeléket:
  • Az apróra vágott hagymát zsiradékon megdinszteljük, rádobjuk a hámozott, kockákra vágott krumplit, kicsit átforgatjuk.
  • Háromnegyedig felöntjük vízzel, beledobjuk a babérleveleket, sózzuk, borsozzuk.
  • Amikor a krumpli megfőtt, elkészítjük a rántást, belekavarjuk a tejfölt is, majd a főzelékhez adjuk.

Hidegen is nagyon finom és mutatós, akár előételként is.

7 megjegyzés:

Bianka írta...

micsoda finomság. álom lett volna ha ez lett volna az ebédem

Edó írta...

:)Azért nem búsullak,hogy nem teljesíted be:))

Mónika írta...

Szeretjük mi is. Nálunk hígabbra kell csinálni.

Gál Edith írta...

Nagyon guszta!!

Edó írta...

Mónika,hát úgyis finom az:)

Edith,köszi,megkínállak:P

trendo írta...

Az egybesült fasírt (hívják Stefániának is) valóban kiváló főzelék köret. Mi zsenge karalábéból csináltunk mellé főzeléket, aztán a megmaradt adaghoz meg cukkiniből. Jó volt! Érdekes a krumplifőzeléked :) Ha én főzök, az másként néz ki.

Edó írta...

Trendo,jó ötlet a karalábéfőzelék!Mondjuk kétlem,hogy a család enne belőle:)Igen,a főzeléket egyesek hígabbra készítik,nálunk sűrű kell legyen.