2010. augusztus 10., kedd

Áfonyás cheesecake


Na persze, ez sajttorta, de megérdemli ezt az elegáns angolos megnevezést :)
Ez egy olyan desszert kéremszépen, ami képes az embert azonnal a mennybe röpíteni kóstolás után. Látványa az előjáték, íze pedig felér egy fél orgazmussal, ahogy szoktam mondani.
Amikor az első falatot a számba vettem minden ízlelőbimbóm rögtön dolgozni kezdett. Először a fehér csoki íze olvadt egybe a krémsajttal, aztán a világ legfinomabb zabpehelykeksze omladozott nyelvemen, végül az áfonya enyhe fanyarsága tette huncuttá a torta édességét. Nem beszélve arról, hogy mindenzt milyen mennyeien megkornázta a ropogós mandula.. Szóval, lejátszódótt minden, ami csak elképzelhető:)
Röviden, három  szóban: maga a menyország.
Ja,s még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá.


Hozzávalók:
  • 20 dkg győri édes zabpehelykeksz (vagy más édes keksz, esetleg babapiskóta)
  • 50 dkg mascarpone v. házi krémsajt
  • 20 dkg fehér csokoládé
  • 8 dkg vaj
  • tetejére: 20 dkg áfonya, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál kukoricakeményítő, mandulaforgács
Elkészítése:
  • A kekszet késes aprítóba tettem, apróra törtem, majd a vajat is hozzáadtam.
  • A masszát 20 cm átmérőjű tortaformába nyomkodtam és hűtőszekrénybe tettem, amíg a krém elkészült.
  • A csokit mikróban felolvasztottam, hozzákavartam a krémsajtot. Két evőkanálnyit kivettem, hozzákavartam egy tasak zselatinport (10 g), felrorrósítottam, majd visszakavartam a krémhez.
  • A kekszmassza tetejére öntöttem, középen kisebb mélyedést hagytam, hogy legyen hova önteni az áfonyát. Hűtőszekrénybe tettem dermedni.
  • Az áfonyát a cukorral és keményítővel összeforraltam, majd a krém tetejére öntöttem, a mélyedésbe.
  • A torta szélét mandulaforgáccsal szórtam meg, citromfúvel díszítettem.

Hűtőszekrényben jól megdermedt, lehetséges, hogy nem is kellett volna hozzá a zselatin, de nem akartam kockáztatni :)
Befőztem az áfonyadzsemet, ezt a keveset direkt ilyen célra hagytam meg, megérte. 
Szóval aki utazni szeretne a menyországba, az föltétlen készítse el.

Az ötletet innen vettem.

11 megjegyzés:

@havas írta...

A kedvenc desszertjeim, amiket nem kell sütni. Arról nem beszélve, h csokis, sajtos, gyümölcsös. Mind olyan összetevők, amiktől összefut a nyál a számban. (A joghurtos már ki van próbálva, azt se kellett sütni)
Köszi ezért a receptért, amint lehet, ki is próbálom.

Jade írta...

Gyonyoruuuuuuuu! Ezt ki fogom probalni!!!!

Jutka írta...

Nagyon nagyon jól néz ki, remélem még van belőle :)

Ildy írta...

Ó jézus, ez állati jól néz ki! Köszi, így korán reggel éhgyomorra:)

Bianka írta...

Gyönyörű képek, fenséges étek. Csodálatos

Jutka írta...

Szerencsés vagyok, jó helyen jártatom a számat, hogy de jó lenne, Edó meglepett egy szelet sütivel, Isteni finom volt, köszönöm :)
Ilyenkor azt mondják falun, hogy Isten tartsa meg a jó szokásodat!

zsuzsiga írta...

Haaat...hamarosan sorra kerul ez az edesseg nalunk is. Meg akkor is, ha most enm szivesen konyhazom. Nagyooon jol nez ki. Koszi a receptjet!

Dia írta...

CSODÁLATOS!!!!

Andi írta...

Nagyon szép! Gratulálok!

Alíz, Erdélyből írta...

Nagyon jól néz ki, s ha még Jutka - aki kóstolta - is azt mondja, hogy nagyon finom, biztosérdemes kipróbálni.

Edó írta...

KOszi lanyok,valoban erdemes kiprobalni,foleg ilyen melegben.

Jutka,egeszsegedre,orulok hogy megkostolhattad te is:)