2014. március 19., szerda

Medvehagymás gombaragu fürjtojással


Csupán néhány igazán kiváló hozzávalóból, egyszerű, gyorsan elkészíthető, tavaszias étel. Imádom a medvehagymát, nagyon vártam már az érkezését, szeretem használni bármihez, amihez csak lehet. A fürjtojás sokkal táplálóbb a tyúktojásnál, de nemcsak ezért szeretem, hanem mert sokkal mutatósabb is. A gomba meg a sajt együtt pedig régi kedvenc, úgyhogy számomra ez egy tökéletes étel: könnyű, finom, egészséges, laktató, és nem hízlal.


Hozzávalók (4 személyre):

  • 500 g barna csiperkegomba
  • 125 g mozarella
  • 3 zöldhagyma
  • 4-5 evőkanál apróra vágott medvehagyma
  • 1-2 evőkanál balzsamecet
  • 1 evőkanál kókuszzsír
  • 1 teáskanál szárított kakukkfű 
  • csilipehely ízlés szerint
  • só, őrölt fekete bors
  • személyenként 3-4 fürjtojás

Elkészítése:

  • A hagymát apróra vágjuk, és a zsiradékon kissé megpirítjuk. Hozzáadjuk a megmosott, szeletekre vágott gombát, a kakukkfüvet, egy kevés őrölt borsot, és kavargatva megpároljuk (3-5 perc).
  • A ragut félrehúzzuk a serpenyő egyik felébe, az üres felében pedig megsütjük a tojásokat (kevés sóval, borssal ízesítjük), és kiszedjük.
  • A gombára rámorzsoljuk a mozarellát, megszórjuk medvehagymával, ízesítjük balzsamecettel, megsózzuk, és megszórjuk egy kevés csilivel.
  • Pirított rozskenyérrel, vagy friss, diós-balzsamecetes salátával fogyasztjuk.

Nincsenek megjegyzések: