2014. február 16., vasárnap

Tüzes szeletek steak burgonyával


Valentin napi vacsoránk volt, mert az én kedves férjem nagyon szereti :) Nemrégiben ettünk hasonlót egy étteremben, nagyon ízlett neki, ezért itthon is elkészítettem.
Azt mondta, ez finomabb, mint az éttermi. Nagyon örültem :)

Hozzávalók (4 személyre) :

  • 50 dkg sertésszűz 
  • 1 nagy fej hagyma
  • 1-1 nagy piros és zöld színű paprika
  • 1 kisebb cukkini
  • 20 dkg paradicsom
  • 1-2 evőkanál csípős piros arany (esetleg erős pista, vagy egyéb csípős)
  • olaj a sütéshez
  • csipetnyi cukor
  • só, őrölt bors
A steak burgonyához:
  • 70 dkg burgonya
  • kevés olaj
  • rozmaring, vagy kakukkfű (vagy bármilyen más, tetszés szerinti fűszer)
  • só, bors

Elkészítése:

  • A húst megmossuk, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Fóliával leterítve, enyhén klopfoljuk, majd besózzuk, borsozzuk.
  • Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és a hússzeleteket puhára sütjük.
  • Ezután kiszedjük, félretesszük, és a visszamaradt olajban az apróra vágott hagymát megpároljuk.
  • Ezután rendre hozzáadjuk a többi zöldséget: először a kockára vágott paprikát, majd néhány perc múlva a kockára vágott cukkinit, meg a szeletekre vágott paradicsomot.
  • Sóval és borssal ízesítjük, és addig pároljuk, amíg a zöldségek "összeesnek", ezután felöntjük annyi vízzel, amennyi majdnem ellepi, és belekavarjuk a csípőst is. 
  • Addig főzzük, amíg a zöldségek jól megpuhulnak, majd botmixerrel egy kissé összeturmixoljuk. Nem kell teljesen, maradjon darabosabb!
  • Visszahelyezzük a tűzre, beletesszük a hússzeleteket, és kb 5 perc alatt összepároljuk.
  • A körethez a krumplit meghámozzuk (ha fiatal, akkor nem szükséges meghámozni), megmossuk, és nagyobb hasábokra vágjuk.
  • Egy kisebb tepsit sütőpapírral kibélelünk, beleszórjuk a krumplit, meglocsoljuk egy kevés olajjal, sózzuk, borsozzuk, és tetszés szerinti fűszerekkel megszórjuk. Kézzel alaposan összeforgatjuk, majd 200 fokos sütben szép pirosra sütjük.
  • A lecsós szeleteket a fűszeres steak burgonyával tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: