2013. október 4., péntek

Fűszeres sütőtök pite



Érdekes, őszies ízvilágú sütemény, melyet a fűszerek tesznek különlegessé. Én minipitéket sütöttem, de természetesen nagy piteformában is készülhet. Még melegen kiborítottam a formákból, és nagyszerű uzsonna, illetve desszert vált belőle.
Ami azt illeti, nem lesz a kedvencem, de édességnek mindenképp jó szolgálatot tett. Valahogy ez az ízvilág nem igazán az én ízvilágom, de nem is a fűszerezése miatt, inkább úgy mondanám, hogy nekem ez már túl tökös :)

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 20 dkg teljes kiörlésű liszt
  • 5 dkg kókuszzsír
  • 3 dkg vaj
  • 1,5 evőkanál sötétbarna nádcukor
  • 3 evőkanál tej
  • csipet só
A töltelékhez:
  • 40 dkg sütőtök (sülve, hámozva)
  • 12 dkg nádcukor
  • 2 tojás
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 1 ksiebb citrom reszelt héja
  • fél teáskanál őrölt fahéj
  • fél teáskanál gyömbérpor (vagy diónyi friss, reszelt gyömbér)
  • csipetnyi őrölt szegfűszeg
  • csipetnyi só
  • extra: szárított levendulavirág

Elkészítése:

  • A tésztához valókat gyors mozdulatokkal összegyúrjuk (a kókuszzsírt olvasszuk fel előtte), és fóliába csomagolva 1-2 órára hűtőszekrénybe helyezzük. Előző nap is elkészíthetjük.
  • A sütőtököt cikkekre vágva, sütőpípíros tepsin kb 1 óra alatt megsütjük, majd meghámozzuk, és a magokat eltávolítjuk.
  • Egy tálba helyezzük, és villával jól összetörjük, pürésítjük. Hozzáadjuk a többi alapanyagot, és alaposan kikavarjuk.
  • A hideg tésztát kinyújtjuk kör alakúra (nem olyan könnyű, mint a hagyományos, fehér liszttel készült vajas tésztát), és egy kivajazott piteformát kibélelünk vele úgy, hogy a peremére is jusson.
  • Villával megszúrkodjunk néhány helyen, majd 180 fokos sütőben, kb 10 perc alatt elősütjük.
  • Ezután a tésztára öntjük a tölteléket, szépen elsimítjuk, majd visszahelyezzük a sütőbe, és addig sütjük, amíg a töltelék megszilárdul, illetve ha a tetejét megnyomjuk, szilárdnak érezzük. Nekem kb 30-40 percig sült, de ennél pontosabban nem tudnám megmondani.
  • Tálaláskor a tetejét megszórjuk egy kevés levendulával.

Nincsenek megjegyzések: