Dévai magyar napok, győzött a "citerás pityókástokán"

Amikor Alíz (aki az Erdélyi konyha folyóirat főszerkesztője) felhívott, hogy pár napon belül utazni kellene Devára -ugyanis a dévai magyar napok keretén belül gulyásfőző versenyre kerül sor- kicsit meglepődtem, aztán rögtön tudtam, hogy ott a helyem. Bár az idő szorított, minden szuperül meg volt szervezve.

Alíz hozta a húsokat és a hatalmas fakanalát, ezenkívűl titkos adalékokat. Hozta a Domokos Pál Péter Hagyományörző Egyesület öreg citerásait, fiatal székely táncosait és oktatóikat. Velünk jött Bartalis Attila, aki a gyergyói faluturizmus főgazdasszonyának a férje és akik egész éjszaka sütötték az 53 db pityókás kenyeret, hogy még melegen Dévára vihessük.
Zsuzsika, aki az Erdélyi konyha vega-konyhájának szerkesztője és én voltunk Alíz kuktái és magunkkal vittük az oroszhegyi szilvapálinkát, amit Otti küldött.
Vittem apukám házi füstült szalonnáját.
Bár az út irtó hosszú volt, élményben és szórakozásban bőven volt részünk. Énekelték a szebbnél szebb népdalokat, Attila pedig nonstop szolgáltatta a vicceket, hogy néha halálra röhögtük magunkat, de komolyan.

Az előkészületekkel hamar megvoltunk, ripsz-ropsz ment a munka. Zsuzsika a zöldségeket, én a húsokat vettem kezelésbe, Attila szintén a szórakozást biztosította.

A házi szalonna némi hagymával ment egy szép tálra, amit aztán a székely asszonyok a téren kínálgattak, a házi kenyérrel és szilvapálinkával.

Közben megismerhettük az Erdélyi konyha dévai csapatát: kiadónkat, Varga Károlyt, a korrektort, a tördelőszerkesztőt, mind nagyszerű emberek. Komoly csapat voltunk, miközben a bácsik citeráztak, a táncosok táncoltak, mi gulyást főztünk.

Nem akármilyen gulyás volt ez, hanem Alíz "citerás pityókástokánya", amibe olyan különleges dolgok kerültek, hogy azt senki nem hinné. Két bográccsal főztünk és a zsűri szerint jól is tettük:)

Közben az asztalról fogyott a szalonna, kenyér, pálinka és sereglett hozzánk rengeteg ember megkóstolni a főztünket.
Zsuzsikával porcióztuk, némi friss káposztasaláta társaságában és közben észre sem vettük, hogy elfáradtunk :)

Mire elfogyott a gulyás, már semmink sem volt, csak az oklevelünk, amit nekünk adtak az első helyezésért.

Merthogy a székely gulyás, az verhetetlen. Alíz székelygulyása. Ja, és hát a székely ember, az ugy-e megállja  a helyét ilyen dolgokban. Mert főzni nemcsak szeretünk, de tudunk is :P

Egy nap volt csupán, mi mégis annyi, de annyi mindennel lettünk gazdagabbak. Főként, hogy remek emberekkel voltunk körülvéve és ez a legfontosabb.

Az ottani románok pedig hálásak voltak amiért elmentünk nekik főzni. De komolyan.