2018. november 6., kedd

Citrom szelet



Többször kóstoltam már citromszeletet, mindenik más volt. De ilyen finom, és puha azt hiszem, egyik sem! Pont annyira édes és pont annyira citromos, hogy abszolút harmónikus legyen.
Szóval, nálam ez a bevált citrom szelet :)

Hozzávalók a tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 5 dkg zsír
  • 1 tojás
  • 1 dl langyos tej
  • 2 teáskanál szalakáli
  • csipetnyi só

A krémhez: 

  • 20 dkg sütőmargarin
  • 20 dkg porcukor
  • 3 dl tej
  • 3 evőkanál liszt
  • 1 kis citrom leve és reszelt héja
  • 1 evőkanál cukor
  • a tetejére egy kevés porcukor

Elkészítése: 

  • A szalakálit a langyos tejben elekeverjük. Egy tálban a tésztához valókat kimérjük, majd a szalakális tejet is hozzáadjuk, és összegyúrjuk. A tésztát fóliába csomagoljuk, és legalább fél órára hűtőszekrénybe helyezzük. 
  • Közben a krémhez egy edényben elkeverjük a lisztet, a citrom kifacsart levét, meg a héját, a cukrot, és  a tejet. Lassú tüzön, folyamatosan kavargatva sűrűre főzzük, majd hagyjuk kihűlni. 
  • A tésztát három egyenlő részre osztjuk, és egyenként téglalap alakúra nyújtjuk. Rendre kisütjük 180 fokos sütőben, 10 perc alatt. 
  • A margarint habosra kavarjuk a porcukorral, majd a kihűlt péphez kavarjuk, szép simára. 
  • Az első tésztalapot megkenjük a fele krémmel, befedjük a második lappal. Ezt megkenjük a maradék krémmel, majd megszórjuk porcukorral. 
  • Egy kevés ideig állni hagyjuk, majd szeletekre vágjuk.

Nincsenek megjegyzések: