2018. november 26., hétfő

Sütőtökkel töltött csirkecomb párolt lilakáposztával


-->


Hozzávalók 4 személyre: 

  • 4 egész csirkecomb
  • só, őrölt bors
  • fűszerpaprika
  • kakukkfű
  • sütőzacskó 

A töltelékhez: 


  • 25 dkg sütőtök (tisztítva mérve)
  • 1 cikk reszelt fokhagyma
  • 1 evőkanál citromlé
  • 2 dkg zsemlemorzsa
  • 1 tojás, kevés kakukkfű
  • csipetnyi őrölt gyömbér
  • só, őrölt bors

A párolt káposztához: 

  • 1 kis fej lilakáposzta
  • 2 vöröshagyma
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 dl frissen facsart narancslé
  • 1 evőkanál mé 
  • 2 babérlevél
  • 1-1 nagy csipetnyi őrölt szegfűszeg, szerecsendió, és fahéj
  • 1-2 evőkanál balzsamecet (ízlés szerint)
  • só, őrölt bors


Elkészítése:

1.     A körethez a hagymát apróra vágva pirítani kezdjük a vajon. Hozzáadjuk a fűszereket, balzsamecetet, meg a mézet, és kissé megkaramellizáljuk. Ezután felöntjük narancslével.
2.     A káposztát vékony csíkokra felvágjuk (a legegyszerűbb, ha legyaluljuk), megforgatjuk a fűszeres-hagymás alapon, majd lefedve hagyjuk pároldóni. Amikor a levét elfőtte, vízzel pótoljuk a folyadékot, és kb 50 perc alatt puhára főzzük. Sóval, borssal ízesítjük.
3.     Közben a sütőtököt nagylyukú reszelőn lereszeljük. Egy serpenyőben a saját levében párolni kezdjük, közben fűszerezzük, és citromlével ízesítjük. Amikor a levét elfőtte, levesszük a tűzről.
4.     A húst minden oldalán alaposan befűszerezzük sóval, borssal, paprikával, és kakukkfűvel. Ezután kézzel a bőrét lefejtjük, és alája nyomkodjuk a sütőtökös tölteléket.
5.     A megtöltött combokat sütőzacskóba helyezzük, a sütőt pedig előmelegítjük 200 fokra.
6.     45 percig sütjük, ezután a sütőzacskót leszedjük, és grill fokozaton rápirítunk, hogy szép piros,ropogós legyen. Köretként a párolt lilakáposztát kínáljuk mellé.

Nincsenek megjegyzések: