2015. július 21., kedd

Málnás charlotte (reform)


Idén nagyon sok málna termett a kertemben, igazi boldogság ez számomra :) Egy részéből dzsemet főztem, más része a fagyóba ment, aztán készültek desszertek is, meg természetesen nyersen is sokat megettünk.
Ez a sütemény egy nagyon könnyű nyári desszert, kevés kalóriatartalommal, és sok-sok gyümölccsel. Más gyümölcsből is készíthetjük, szeder, barack, áfonya, meggy..ki mit szeret, vagy mi van kéznél.



Hozzávalók:

1 piskótához:

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál nyírfacukor
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál graham liszt
  • 1-2 dl málnalekvár
Itt mindenből duplán számolunk, mivel összesen két piskótát sütünk.

A töltelékhez:
  • 50 dkg málnalekvár
  • 25 dkg natúr joghurt
  • 25 dkg zsírszegény tejföl
  • 27 dkg nyírfacukor
  • 0,5 dl tej
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 3 tasak zselatinpor (30g)
Elkészítése:

  • Az első piskótához a tojásfehérjét a cukor hozzáadagolásával kemény habbá verjük.
  • Belekavarjuk a tojássárgáját, majd a kétféle lisztet.
  • A masszát sütőpapírral bélelt, nagy méretű tepsire simítjuk egyenletesen.
  • 180 fokos sütőben kb 10 percig sütjük, ezután rögtön lisztezett konyharuhára borítjuk, és szorosan felcsavarjuk. Hűlni hagyjuk.
  • Közben ugyanígy sütünk egy másik piskótát, szintén 6 tojásból, majd ezt is felcsavarjuk konyharuhán.
  • Miután mindkét piskóta kihűlt, vékonyan megkenjük málnalekvárral, szorosan felcsavarjuk, és kb 2 cm-es szeletekre vágjuk.
  • Egy tálat kibélelünk fóliával, a tekercseket pedig szorosan körberakjuk, amíg a felér a tál tetetjéig.
  • A málnát egy edényben 12 dkg cukorral felfőzzük. Hideg víben elkeverünk 1 tasak zselatinport, lassú tüzön, kavargatva felmelegítjük, és a málnához kavarjuk.
  • Összekavarjuk a joghurtot tejföllel, a maradék cukorral (15 dkg), vaníliával, és citromhéjjal.
  • A maradék zselatinport (2 tasak) eleverjük tejben, felmelegítjük, majd a krémhez öntjük.
  • A málnát, meg a joghurtos krémet váltakozva a tálba öntjük, a piskótára.
  • A süteményt hűtőszekrénybe helyezzük amíg megdermed (min 2 óra), ezután szeletekre vágva tálaljuk.

1 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon szép lett! A málnát mi is nagyon szeretjük, úgyhogy ez is biztosan ízlene :-)