2013. március 31., vasárnap

Reform bejgli



Idén megkíséreltem a bejglisütést teljesen diétás változatban. Ezért a diót lecseréltem mandulára, és mindkét fajta tölteléket gyümölccsel gazdagítottam. Margarin helyett kókuszzsírt, fehér liszt helyett teljes kiörlésűt, cukor helyett nyírfacukrot, tejföl helyett pedig joghurtot használtam.

Bevallom, nagyon féltem a végeredménytől, mert a tészta nem volt könnyű eset, kétszer annyi munka volt vele, mint a hagyományos tésztával. Nem egy könnyen nyújtható tésztát kell elképzelni, de óvatosan, türelemmel, szépen ki lehet nyújtani. Néhány helyen elrepedt már a feltekerésnél, ezért féltem mi lesz sütés közben. De: a mandulás egyáltalán nem, míg a mákos több helyen is kissé kihasadt.

A végeredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok, sőt, reményem felül sikerült szerintem.
Megkockáztatom, hogy ízre talán mindkettő finomabb a hagyományosnál, a tészta pedig igazi omlós, jóízű.




Hozzávalók:

A tésztához:

  • 35 dkg teljes kiörlésű rozsliszt
  • 15 dkg teljes kiörlésű búzaliszt
  • 20 dkg kókuszzsír
  • 1 tojás
  • 8 dkg nyírfacukor
  • 1,5 dl natúr joghurt
  • 2 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipet só
  • a kenéshez: 1 tojás
A mandulás-vörösáfonyás töltelékhez:
  • 30 dkg őrölt mandula
  • 10 dkg aszalt vörösáfonya
  • 15 dkg nyírfacukor 
  • 2 teáskanál mandula aroma 
  • fél citrom reszelt héja
  • 0,80 dl forró tej
A mákos-almás töltelékhez:
  • 30 dkg őrölt mák 
  • 10 dkg reszelt alma 
  • 15 dkg nyírfacukor 
  • 1 teáskanál vanília aroma 
  • 1 teáskanál őrölt fahéj 
  • fél citrom reszelt héja 
  • 0, 70 dl forró tej

Elkészítése:

  • A joghurtot meglangyosítjuk, belekavarjuk az élesztőt és az 1 teáskanál cukrot (nem nyírfa!).
  • A kókuszzsírt egy picit mikróban megolvasztjuk, de csak annyira, hogy ne legyen teljesen kemény.
  • Ezután az összes hozzávalót tésztává gyúrjuk.
  • A tésztát 4 egyenlő részre osztjuk, egyenként fóliába csomagoljuk, és 1 órára hűtőszekrénybe tesszük.
  • Ezalatt elkészítjük a töltelékeket: mindkét töltelék esetében a hozzávalókat egy-egy tálban összekavarjuk, majd ráöntjük a forró tejet és összekavarjuk. Felhasználásig hűtőszekrénybe tesszük.
  • A négy tésztacipót kivesszük, óvatosan megnyomkodjuk, hogy a kéz melegétől kissé megpuhuljon, és lehessen nyújtani.
  • Ezután mindeniket egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és kettőt mákos, kettőt pedig mandulás töltelékkel kenünk meg. Kézzel rátapasztjuk a kemény tölteléket úgy, hogy a szélein 1-1 cm tésztát üresen hagyunk.
  • Mind a négy szélét visszahajtjuk, és nagyon óvatosan (törékeny a tészta) felcsavarjuk.
  • A négy bejglit ezután egy nagy sütőpapíros tepsire helyezzük, egymáshoz nem túl közel, és 1 órát pihentetjük.
  • Ezután éjszakára hűtőszekrénybe helyezzük, reggel pedig kivesszük, és szpbahőmérsékleten hagyjuk 3-4 órát kelni.
  • Lekenjük villával felvert tojással, és 180 fokos sütőben kb 35 perc alatt pirosra sütjük (légeveréses sütőben 160 fok, 20 perc).

5 megjegyzés:

Jucus írta...

Szia Edó!
Azt szeretném kérdezni, hogy a mézeskalács sütésénél is lehet hasonlóan eljárni, tehát bizonyos alapanyagokat kicserélni? Nem a mézre gondoltam, hanem a cukorra, lisztre, margarinra.

Köszi:Jucus

Edó írta...

Szia Jucus!Természetesen lehet reform mézest sütni.Bár én még nem próbáltam,de úgy készíteném,hogy a liszt felét lecserélném teljes kiörlésűre,a cukrot nyírfacukorra (vagy nádcukorra),kevesebb mézet tennék,folyadéknak adnék hozzá egy kis vizet,ha szükséges.A margarin felét pedig kókuszzsírra cserélném.A szódabikarbóna mehet bele,és kell is.Én így készíteném :)

Jucus írta...

Szia Edó!
Sikerült megcsinálnom a mézest "reformosan", s nagyon finom lett! Azóta már készült 2 torta és 3 féle süti, mindahány light-os formában. Finomak és egészségesek lettek. Most már mindent, amit csak lehet, így készítek. Kipróbáltam a zabpehely és gesztenyeliszteket, azok is beváltak!
Köszi a segítséget! Jucus

Unknown írta...

Szia!
Nem tudom ,hogy sikerült ebből a receptből akár kinek is bejglit sütni, de eleve a hozzávalók listájából halott ügy! Megpróbáltam, de elég szar lett!

Edó írta...

Szia Csaba!Sajnálom, hogy nem sikerült,nem tudom mi lehetett a gond.Átnéztem a receptet,nem hibás,rendben van,nekem sikerülni szokott.