2013. március 3., vasárnap

Csokoládés piskótatekercs


Egyszerűen elkészíthető, nagyon finom sütemény. Piskótatekercset szinte bármivel tölthetünk, de ha csak finom házi lekvárral töltjük, úgy is nagyon finom.

Hozzávalók:

A piskótához:

  • 6 tojás
  • 18 dkg cukor
  • 18 dkg liszt
A krémhez:
  • 15 dkg jó minőségű étcsokoládé (min.50%-os)
  • 3 dl habtejszín
Elkészítése:

  • A krémet előző este készítjük el: a tejszínt az apróra tört csokoládéval lassú tüzön felmelegítjük, közben kavargatjuk, amíg a csoki elolvad.
  • Ezután levesszük a tűzről, megvárjuk amíg kihűl, majd éjszakára hűtőszekérnybe helyezzük, hogy jól megdermedjen.
  • Másnap mixerrel felverjük, kihabosítjuk.
  • A tojások sárgáját félig felverjük, majd a cukrot fokozatosan adagolva hozzá, kemény habbá verjük.
  • Óvatosan belekavarjuk először a tojások sárgáját, azután a lisztet.
  • Egy nagy tepsi hátára sütőpapírt terítünk, és rásimítjuk a masszát úgy, hogy befedje a tepsit.
  • 180 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük, majd a sütőből kivéve, egy tiszta konyharuhára borítjuk.
  • Miután a piskótatekercs kihűlt, óvatosan kicsavarjuk, és egyenletesen megkenjük csokoládékrémmel.
  • Feltekerjük, egy kevés időre hűtőszekrénybe helyezzük, majd szeleteljük.
Tipp: A tetejére olvasztott csokoládét csurgathatunk, vagy porcukorral megszórhatjuk.

Nincsenek megjegyzések: