2016. április 24., vasárnap

Spenótleves túrógaluskával


Idén rengeteg spenótot megettünk már, és még mindig nem únjuk :) Nyersen, főzeléknek, levesnek, rakottasnak, kencének, s mindennek, amit csak el lehet képzelni. S még a kertben csak most bújik :)

Hozzávalók:

  • 30 dkg friss spenót
  • 1 hagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 l húsalaplé (vagy víz és ételízesítő)
  • só, őrölt bors
A túrógaluskához:

  • 20 dkg tehéntúró
  • 3-4 evőkanál liszt
  • 5 evőkanál reszelt sajt 
  • 1 tojás
  • 1 tosássárgája
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál apróra vágott metélőhagyma
  • só, őrölt bors

Elkészítése:

  • A leveshez a vajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, meg a hámozott fokhagymacikket. 
  • A lisztet kicsit lepirítjuk rajta, majd hozzádjuk a megmosott spenótot, megkavargatjuk, és felöntjük alaplével.
  • 2-3 percig főzzük, ezután sóval, borssal ízesítjük, és az egészet összeturmixoljuk. Tejszínnel dúsítjuk, majd felforraljuk.
  • A galuskához valókat egy tálban alaposan összekavarjuk, és 30 percig állni hagyjuk.
  • Ezután két evőkanál segítségével galuskákat szaggatunk a levesbe, és metélőhagymával megszórva, néhány csepp tejszínnel díszítve kínáljuk.
Diétásítva: A leveshez használt lisztet elhagyjuk, az alaplé mennyisége 1 l helyett 7-8 dl-re csökken.
A hagymát vaj helyett kókuszzsíron pirítjuk, a galuskába pedig liszt helyett használjunk 1 evőkanálnyi útifűmaghéjat.

Nincsenek megjegyzések: