2016. január 5., kedd

Pizza zsemle krémsajttal


Egy szupergyors, szuperegészséges, laktató, pizza ízű zsemle. Mondjuk így lehet egészséges pizzát enni, még ha nem is pont olyan, mint egy eredeti pizza :) Ezzel helyettesítve, kevesebb kalóriát, több tápanyagot fogyasztunk. És időt spórolunk.

Hozzávalók a tésztához:


  • 12,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 2,5 dkg kukoricaliszt 
  • 7,5 dkg tehéntúró 
  • 2 dkg apróra vágott aszalt paradicsom (olajban eltett) 
  • 2,5 evőkanál olívaolaj 
  • 0,5 dl tej 
  • 1-1 evőkanál lenmag és szezámmag 
  • 1 evőkanál bazsalikom pesztó 
  • 2 csapott teáskanál sütőpor 
  • 0,5 csapott teáskanál só 


A feltéthez: 

  • 10 dkg natúr sajtkrém 
  • 2 paradicsom 
  • só, őrölt bors

Elkészítése: 


  • Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. 
  • A tésztához valókat alaposan összegyúrjuk, és 6 egyenlő részre osztjuk. Mindeniket gömbölyűre formázzuk, picit összelapítjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. 
  • 15-17 perc alatt megsütjük, ezután hűlni hagyjuk, majd sajtkrémmel megkenjük, és apróra vágott paradicsommal megszórjuk. 
  • Sóval, őrölt borssal fűszerezzük.

Nincsenek megjegyzések: