2013. augusztus 21., szerda

Édes-csípős csirkecomb kétféle mártással, grillezett kenyérrel és kukoricával


Hát, jó régen volt már, amikor főztem! Igaz ez is csak egy kis grill lakoma, mely egyáltalán nem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik.

A napokban érkeztünk haza két hét nyaralásból (képek és beszámoló hamarosan), s mivel elkészült az udvarunk is, meg hazaérkeztek a nővéremék is velünk együtt, grillpartiztunk egyet. Nagyszerű lakoma kerekedett, még a szomszédok is bejöttek az útról :)

Annyit még hozzáfűznék, hogy a hús ízesítését saját ízlésünk szerint alakítsuk, a kukoricát meg föltétlen nyersen grillezzük, mert ha előre megfőzzük, már nem olyan jó.
A kenyér is percek alatt elkészül hozzá, és csak szószokkal mártogatva is nagyon finom!
Áfonyás sört ittunk mellé :)

Hozzávalók (6 személyre):

  • 70-80 dkg csont nélküli csirkecomb
  • 3 kukorica
  • a páchoz: 1 evőkanál olívaolaj, 1,5 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál méz, ízlés szerint csilipor (attól függően, hogy mennyire csíp)
  • a kenéshez: 2 evőkanál méz, csilipor
A paradicsomszószhoz:
  • 4 nagyobb paradicsom
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 cikk fokhagyma
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál zellerzöld
  • 2 evőkanál petrezselyemzöld
  • 1 evőkanál bazsalikom (vagy oregánó)
  • 2 teáskanál cukor
  • 2 evőkanál balzsamecet (vagy citromlé)
  • 1 teáskanál mustár
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • só, frissen őrölt bors
  • kb fél csípőspaprika 
A sajtszószhoz:
  • 7 dkg reszelt füstölt sajt (vagy ízlés szerint más, karakteresebb ízű sajt
  • 2 dl tej
  • 2 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 cikk fokhagyma
  • só, frissen őrölt bors
A grillezett kenyérhez:
  • bármilyen sima kenyértészta, 50 dkg lisztből készítve

Elkészítése:

  • A húst megmossuk, majd egy tálba helyezzük, és a pác hozzávalóival alaposan összekavarjuk.
  • Elkészítjük a paradicsomszószt: a paradicsomokat néhány percre forrásban lévő vízbe dobjuk, majd kivesszük, és a héját könnyedén eltávolítjuk.
  • Egy serpenyőben, a forró vajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a darabokra vágott paradicsomot a reszelt fokhagymával.
  • Forralni kezdjük, és közben beletesszük az apróra vágott fűszerzöldeket. Néhány percig főzzük, amíg a paradicsom bő levet enged.
  • Ekkor levesszük a tűzről, hozzáadjuk a lereszelt csípőspaprikát, összeturmixoljuk, majd újra főni tesszük. Ekkor ízesítjük a cukorral és az ecettel (enyhén édeskés, pikáns íze kell legyen, alakítsuk bátran saját ízlésünk szerint), illetve megsózzuk és borsozzuk.
  • A keményítőt elkeverjük 0,5 dl hideg vízzel, majd a mártáshoz adjuk, és lassú tüzön, kavargatva, besűrítjük. Egy kevés mustárt is kavarunk hozzá, és félretesszük hűlni. A mézet a csilivel összekavarjuk, és előkészítjük a kenegetéshez.
  • A sajtszószhoz a vajon a lisztet világosra pirítjuk, majd felöntjük hideg tejjel. Sózzuk és borsozzuk, és lassú tüzön besűrítjük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, meg a reszelt sajtot, és kavargatjuk, hogy szépen egybeolvadjon a mártással.
  • Kezdőzhet a grillezés: a húst lecsepegtetjük, a forró grillrácsra helyezzük. Amikor már majdnem elkészült, egy ecset segítségével mindkét oldalát megkenegetjük a mézes csípős páccal, és gondosan megforgatjuk, hogy minden oldala szép piros legyen. Vigyázni kell, mert az édes máz könnyen megéghet, ezért tényleg csak a vége felé kenjük át a húsokat.
  • A kukoricát nyersen a grillrácsra helyezzük, és forgatjuk, aímg minden oldala enyhén megpirul. 
  • A megkelt kenyértésztát nem túl vékony rúdakká sodorjuk, és egy vastagabb fapálcára feltekerjük. A grillrácsot levesszük, és szabad tüzön (a tűzbe ne érjen bele), forgatva megsütjük, mint a szalonnát.
  • Az édes csípős húst a mártásokkal, a kukoricával, meg a kenyérrel tálaljuk. A legfinomabb, ha a kétféle szószt összekavarjuk, a kukoricát pedig még melegen kenjük meg egy kevés vajjal, illetve sózzuk meg.

3 megjegyzés:

HajniZoli írta...

Örülök, hogy szerencsésen hazaértetek! Finomsággal nyitasz:-)
a kukoricát ki kell próbálnunk nyersen grillezni, eddig mindig főztem előtte. A kenyér is fincsi lehet így parázson, csak ki kell találnom mire is tekerem fel. Na és a mártogatósok sem semmik!
A legközelebbi grillezésnél megkóstoljuk:-)
H.

Edó írta...

Koszi Hajni! Hat,meg vissza kell razodnom a fozeshez is:) A grillezett kukorica szerintem a legjobb! :) a kenyertesztahoz pedig csak talaltok valami fapalcat..

A kollega írta...

Micsoda terülj-terülj asztalkám,szívesen leülnék hozzá :-)