2013. május 21., kedd

Fehérkaraj grillezett túrós puliszkával


A túróval töltött puliszka nagyszerű kísérője lehet grillezett húsoknak is, arra viszont vigyázni kell, nehogy szétfollyon sütés közben. Amikor az alján megjelentek a barna grillcsíkok, rögtön fordítsuk meg óvatosan, és a másik oldalával is így járjunk el.
Ez az adag 6 személyre szól.

Hozzávalók :

  • 8 szelet csontos fehérkaraj (bőrrel, szalonnával)
  • 1 szelet szalonna
  • 30 dkg puliszkaliszt
  • 30 dkg juhtúró
  • 6 cikk fokhagyma
  • 1 kg paradicsom
  • 3 evőkanál friss bazsalikomlevél
  • olívaolaj
  • só, frissen őrölt bors

Elkészítése:

  • A karajszeleteket megmossuk, szárazra töröljük, majd sóval és borssal bedörzsöljük.
  • Apróra vágott fokhagymával megszórjuk, és másnapig egy zárható dobozban, hűtőszekrényben pácoljuk.
  • 1,5 l vizet 1-2 teáskanál sóval főni teszünk. Forráskor beleszórjuk a puliszkalisztet, és lassú tüzön, állandóan kavargatva, sűrűre főzzük.
  • Ezután egy nagyobb deszkára kiborítjuk, és hűlni hagyjuk. Miután langyosra hűlt, nedves kézzel szaggatunk belőle, kilapogatjuk, a közepébe túrót teszünk, és jól összenyomkodjuk. Az így megtöltött puliszkát kilapogatjuk, és félretesszük.
  • A grillrácsot szalonnával lekenegetjük, ráhelyezzük a pácolt hússzeleteket, és szénen mindkét oldalát pirosra sütjük. 
  • A puliszkát szintén a grillrácsra helyezzük, és erősebb tüzön hirtelen átsütjük. Nagyon figyeljünk, mert ha tovább hagyjuk, szétfolyhat.
  • Elkészítjük a salátát: a paradicsomot megmossuk, apróra felvágjuk, hozzáadjuk a reszelt fokhagymát, és az apróra vágott bazsalikomlevelet. Olívaolajjal, sóval és borssal ízesítjük.
  • A hússzeleteket a puliszkával és a paradicsomsalátával tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: