2021. január 18., hétfő

Eszterházy torta

Nagyon szeretjük a diós tortákat, főleg a vajas krémmel töltötteket, szerintem diósban úgy az igazi. Eszterházyt még sosem készítettem, de már sokszor kóstolam cukrászdában. Viszont egy igazán jót még nem ettem, vagy túl édes, vagy túl kevés a dió, vagy nem az igazi a krém. Sok receptet átnéztem, mire eldöntöttem, hogy szerintem hogyan lehetne egy igazán jó Eszterházyt készíteni. 

Szerintem az eddigi legjobb, amit kóstoltunk, ezzel a család is egyetértett.

Hozzávalók 12 szelethez a lapokhoz: 


  • 8 tojásfehérje
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg darált dió
  • 2 evőkanál liszt
  • csipetnyi só


A krémhez: 

  • 20 dkg vaj
  • 5 dkg darált dió
  • 4 tojássárgája
  • 8 dkg cukor
  • 2 dl tej
  • 1,5 dkg vaníliás pudingpor
  • 3 evőkanál porcukor
  • 1 evőkanál rumaroma


A tetejére: 

  • 15 dkg fehér csokoládé
  • 3 dkg tejcsokoládé
  • néhány szem dió


Elkészítése: 


  • A tésztához a tojásfehérjét a cukorral meg a sóval kemény habbá verjük (a cukrot a vége fele adjuk hozzá). A lisztet meg a diót óvatosan beleforgatjuk, majd a masszát öt egyenlő részre osztjuk. Egy sütőpapírra 22 cm-es kört rajzolunk, a massztát egyenletesen elsimítjuk, és 180 fokos sütőben, kb 12-14 perc alatt egyenként megsütjük az öt lapot. 
  • Közben a krémhez a tojássárgáját a pudinporral, a cukorral, meg egy kevés tejjel csomómentesre kavarjuk. A többit tejet hozzáadva, lassú tüzön, kavargatva sűrű krémmé főzzük. 
  • A vajat a porcukorral meg a rummal habosra kavarjuk, és a kihűlt krémmel, meg a dióval simára keverjük. Egy kevés krémet félreteszünk a torta oldalára (nagyon kevés szükséges), illetve a díszítéshez, a többit négy részre osztjuk, és megtöltjük a lapokat. Az utolsó lapot úgy helyezzük a tetejére, hogy a sima fele kerüljön felül. 
  • A kétféle csokoládét felolvasztjuk, a tejcsokoládét egy zacskóba töltjük, a sarkát pedig kivágjuk. A fehér csokoládét egyenletesen a tetejére simítjuk, és rögtön csíkokat húzunk a barna csokoládéval. Ezután fogvájóval a csíkokra merőlegesen vonalakat húzunk, végül pedig mindenik közé újabb vonalakat. A tetejére rózsákat nyomunk és dióval díszítjük. 
  • Amikor a csokoládé megdermedt, szeletelhetjük.

Nincsenek megjegyzések: