2016. március 6., vasárnap

Lazacos rétes tejszínes spenóttal


Az utóbbi időben nagyon megbarátkoztam a lazaccal, pedig régen nem szerettem. Ezért szívesen becsempészem az étrendünkbe időnként, bár nem minden családtag rajong érte.
Ez a rétes nagyon jól sikerült, a lazac itt remekül megállta a helyét :)

Hozzávalók 4 személy részére:

  • 4 réteslap
  • 4 kisebb lazac filé (egyeként kb 10 dkg)
  • 1 tojás
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 1-1 teáskanál bazsalikom, zöldbors, és koriandermag
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál citromlé
  • só 
  • kevés szezámmag 

A tejszínes spenóthoz: 

  • 45 dkg spenót
  • 1,5 dl tejszín 
  • 2 cikk fokhagyma
  • 1 evőkanál vaj 
  • csipetnyi őrölt szerecsendió
  • só, őrölt bors

Elkészítése: 

  • Egy mozsárban alaposan összezúzzuk a bazsalikomot, a koriandert, a zöldborsot, az olajjal, illetve a citromlével. 
  • A haldarabokat besózzuk, majd minden oldalát bekenjük ezzel a fűszerkeverékkel. 
  • A réteslapokat egyenként megkenjük olvasztott vajjal, majd a halat becsomagoljuk. 
  • A tetejét megkenjük villával felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal, és 180 fokos sütőben, kb 20 perc alatt szép pirosra sütjük. 
  • Közben egy serpenyőben, vajon megpirítjuk az apróra vágott fokhagymát, hozzáadjuk a megmosott spenótot, sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, és 1-2 perc alatt megpároljuk. 
  • főA réteseket félbevágva, tejszínes spenóttal tálaljuk.


Nincsenek megjegyzések: