2012. szeptember 9., vasárnap

Grillezett kecskesajt kapribogyós mártással, salátaágyon



Nagyon szeretem a sajtokat, a sajttal készült ételeket, legfőképp a füstölt- és a házi sajtok a kedvenceim.
Így aztán mindig örülök, amikor a piacon találok kecskesajtot. Ez egy érlelt változat, melyet sütni is lehet.
Egyszerűen készítettem el, sok salátával, és egy remek, laktató, egészséges ebéd kerekedett belőle.
Természetesen készíthetjük másfajta sajttal is, de fontos, hogy olyan sajtot válasszunk, melyet grillezni lehet.

Hozzávalók:

  • 4 vastagabb szelet kecskesajt (érlelt)
  • őrölt bors
  • kevés liszt
Az öntethez:

  • 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • néhány csepp balzsamecet
  • 1 teáskanál magos mustár
  • 1 evőkanál kapribogyó
  • 2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
  • piros színű paprika
  • csipet só
  • őrölt bors
Elkészítése:

  • A sajtszeleteket őrölt borssal megszórjuk, majd lisztbe forgatva grillserpenyőben megsütjük.
  • Ha hagyományos serpenyőben készítjük, akkor kevés zsiradékon pirítsuk meg.
  • Az öntet hozzávalóit összekavarjuk.
  • A sajtot salátára helyezzük, megszórjuk apróra vágott piros színű paprikával, és leöntjük a kapribogyós öntettel.

2 megjegyzés:

Hobbychef írta...

Ez maga a gyönyörűség!

Edó írta...

Köszönöm!Az igazásg az,hogy az egyik legrosszabb fotó,ugyanis ez a típusú étel nem egy kiváló fotó-alany :)