2017. január 22., vasárnap

Tonhalas, tofus tojástekercs


Tápláló, fehérjében gazdag, szénhidrátszegény és zsírszegény reggeli. Mi gyakran reggelizünk tojást, általában hígtojást pirítóssal, zöldségekkel. Ilyen tekercsféleséget én vacsorára szoktam enni inkább (általában csak salátával, uborkával, kevés sajttal megtöltve) mert alacsony szénhidráttartalmú.

Hozzávalók 2 személyre: 

  • 2 tojás
  • 2 tojásfehérje
  • 8 dkg tofu
  • 10 dkg tonhal (konzerv, saját levében)
  • 2 marék jégsaláta
  • fél citrom
  • 3 evőkanál sűrű natúr joghurt
  • 1 teáskanál szójaszósz
  • 0,5 teáskanál csípős paprikakrém
  • 1 teáskanál kókuszzsír
  • só, őrölt bors


Elkészítése: 

  • Egy jó minőségű serpenyőben felforrósítjuk a kókuszzsírt. 
  • A tojásokat, meg a fehérjét egy tálban villval elhabarjuk, pici sóval és borssal ízesítjük. Serpenyőben öntjük, majd amikor az alja megsült, spatulával óvatosan megfordítjuk úgy, hogy a lepény egyben maradjon. Amikor megsült, kiszedjük egy tálra. 
  • Megtöltjük kockára vágott tofuval, tonhallal, illetve kevés citromlével meglocsoljuk. 
  • A joghurtot kikavarjuk szójaszósszal, paprikakrémmel, ízlés szerint sózzuk. 
  • A szószt a tekercs mellé kínáljuk, némi jégsalátával.

Nincsenek megjegyzések: