2017. január 17., kedd

Joghurtos sárgaborsó főzelék


Nagyon ritkán készítek sárgaborsó főzeléket, mert nem jut eszembe, pedig milyen finom.
Én így készítem, most édesburgonya fasírttal fogyasztottuk. Persze bármilyen más feltéttel is kínálhatjuk, tetszés szerint.


Hozzávalók 4 személyre: 
  • 30 dkg sárgaborsó
  • 1 vöröshagyma
  • 1 cikk fokhagyma
  • 1 babérlevél
  • 2 evőkanál joghurt
  • 4 evőkanál olavíolaj
  • 1 evőkanál házi ételízesítő
  • só, őrölt bors
  • petrezselyemzöld


Elkészítése: 
  • 2 evőkanál olajat egy edényben felforrósítunk. Rádobjuk az apróra vágott hagymát, kavargatva lepirítjuk, majd a szeletekre vágott fokhagymát is hozzáadjuk, összepirítjuk. Beleszórjuk a borsót a babérlevéllel, felöntjük 1,5 l forró vízzel, megsózzuk, hozzáadjuk az ételízesítőt. Fedő alatt addig főzzük, amíg a borsó elkezd szétfőni.
  •  Ekkor a tűzről levesszük, a babérlevelet kiszedjük, és botmixerrel egy keveset turmixolunk rajta, úgy, hogy kb a fele megmaradjon darabosra.
  •  A joghurtot, meg az olajat elkeverjük kevés meleg főzelékkel, majd belekavarjuk, és sóval, borssal ízesítjük. Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.

Nincsenek megjegyzések: