2014. október 30., csütörtök

Mézeskalács tiramisu


Igen, van élet a mézeskalácson túl, a sima pogácsákat, puszedliket, egy kis rafinériával egész különleges fogásokká alakíthatjuk. A tiramisu, nálunk mindenki kedvence, elég sok formában készítettem már, de így még nem. Hát nagyon finom, ez a desszert abban az esetben a legideálisabb, ha van otthon maradék mézeskalács, de már valahogy unalmassá vált.


Hozzávalók:

  • 25 dkg krémsajt (mascarpone)
  • 25 dkg mézes puszedli 
  • 2 tojás 
  • 5 evőkanál cukor 
  • 1 dl hideg kávé 
  • 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék 
  • a tetejére néhány szem áfonya (vagy más, savanykás gyümölcs)

Elkészítése:


  • A krémsajtot kikavarjuk a tojássárgájával, a cukorral, meg a mézes fűszerrel. A fehérjéből kemény habot verünk, majd lazán a krémsajtos keverékbe forgatjuk. Előkészítünk négy-hat (méretétől függően) desszertes poharat, vagy tálikót, és mindenik aljára egy-egy adag mézespuszedlit morzsolunk. Meglocsoljuk egy kevés kávéval, majd beborítjuk krémmel. A tetejére morzsoljuk a maradék puszedlit, illetve áfonyával, vagy más fagyaszott bogyós gyümölccsel is megszórhatjuk.
  • Megj: A savanykás gyümölcs remekül kiegyenlíti ezt az édes desszertet, de akár el is hagyható.

2014. október 28., kedd

Hagymás, fűszeres kenyér (reform)


Időnként szeretem különlegessé, izgalmassá varázsolni a mindennapit. Most sült hagymával, rozmaringgal, és jó adag borssal ízesítettem, egy dolgot viszont mindenképp szem előtt tartok: a kenyér akkor jó, ha barna. Egyébként a lenmagliszt a nagy kedvencem, ami a kenyeret illeti, ennek az íze, állaga tetszik a leginkább. A fotón található kenyér még meleg, sajnos nagyon gyorsan meg kellett vágnom. Egészségünkre :)


Hozzávalók:

  • 30 dkg kenyérliszt 
  • 30 dkg teljes kiörlésű búzaliszt (vagy graham liszt) 
  • 5 dkg lenmagliszt 
  • 360 ml víz 
  • 2 fej hagyma + 2 evőkanál olívaolaj 
  • 2 rozmaring ág apróra vágva 
  • 2 evőkanál olívaolaj 
  • 1,5 teáskanál só 
  • 1 teáskanál méz
  • fél teáskanál őrölt bors 
  • 7 g szárított élesztő + 1 csapott teáskanálnyi

Elkészítése:

  • Szép pirosra sütjük az apróra vágott hagymát az olajon, majd hűlni hagyjuk. 
  • A többi hozzávalót összegyúrjuk, és kézzel, vagy géppel, tésztává dagasztjuk. A pirított hagymát a végén gyúrjuk bele. 
  • Egy tálban, konyharuhával letakarva, kb 1 óra alatt a duplájára kelesztjük, majd átgyúrjuk, és kb 35 cm hosszúságú óválisra nyútjuk. 
  • Szorosan felcsavarjuk, tepsire helyezzük, és 15 percig kelni hagyjuk. 
  • A tetejét éles késsel bevagdossuk, majd újabb 15 percig kelesztjük, végül pedig 200 fokos sütőben, 30 perc alatt pirosra sütjük.

Mézes-mázas csillagok


Falatnyi linzerkekszek, mézeskalács fűszerrel ízesítve, citromos mázzal bevonva. Nagyon hamar, és könnyen elkészíthető, a gyerekek legnagyobb örömére :)

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt+egy kevés a nyújtáshoz
  • 20 dkg vaj 
  • 12 dkg porcukor 
  • 1 tojás 
  • 1 evőkanál kakópor 
  • 1,5 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék 
  • a citromos mázhoz: 20 dkg porcukor, fél citrom

Elkészítése:


  • A tésztához valókat gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd fóliába csomagolva, 2 órára hűtőszekrénybe helyezzük. 
  • Ezután enyhén lisztezett felületen kb fél cm vastagságúra kinyújtjuk, és csillag formájú kiszúróval kiszaggatjuk. 
  • A csillagokat sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, és 200 fokos sütőben, 10-12 perc alatt megsütjük. 
  • A porcukrot egy tálikóba szitáljuk, majd fokozatosan adagolva, kikavarjuk kb 3 evőkanálnyi citromlével. Ezután még annyi citromlevet adjunk hozzá,  hogy a máz elég kemény, de még kenhető legyen. Ezzel a mázzal, egy kiskanál segítségével egyenletesen megkenjük a kihűlt kekszeket.

Tipp: Szárított levendulával díszíthetjük.
Megj: Dobozva téve, a sütemény 1-2 hétig is eláll.


2014. október 25., szombat

Aranyló csirkecombok (édes-savanyú mártásban)


Ez az édes, savanyú, és enyhén csípős mártás szerintem eddigi konyhai pályafutásom egyik legnagyobb remeke :) Az összetevők, az ízhatás egyszerűen fennséges, nagyon harmónikus, minden nap szívesen enném. Abszolút a keleti konyhára emlékeztet, ilyen jót már csak a kínaiban szoktunk enni.
A hozzávalók miatt picit már a Karácsonyra emlékeztet :)

Hozzávalók (4 személyre):

  • 8-10 db alsó csirkecomb (80 dkg)
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • só, őrölt bors
Az édes-savanyú szószhoz:
  • 2 narancs leve
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál sötét balzsamecet
  • 1 evőkanál ketchup
  • 3 cikk fokhagyma reszelve
  • 1 teáskanálnyi friss, reszelt gyömbér
  • 1 púpozott evőkanál étkezési keményítő (kukoricakeményítő)
  • pici só

Elkészítése:

  • A húst megmossuk. egy kisebb tepsibe sorakoztatjuk, majd sóval, borssal, és olajjal alaposan összeforgatjuk.
  • Letakarjuk sütőpapírral, vagy alufóliával, és 180 fokos sütőben 30 percig sütjük.
  • A papírt eltávolítjuk, és 200 fokon további 20 percig sütjük, amíg szépen megpirul.
  • Miközben sül a hús, elkészítjük a mártást: a hozzávalókat összekavarjuk, egy kisebb edénybe öntjük, és alaposan elkeverjük benne a keményítőt is.
  • Lassú tüzön, kavargatva, felforraljuk, hogy szépen besűrűsödjön.
  • A sült húst alaposan beleforgatjuk a édes-savanyú mástásba, és forrón tálaljuk.
Tipp: Natúr párolt rizzsel, vagy natúr krumplival kínálhatjuk. Aki csípősebben szereti, tálaláskor nyugodtan megszórhatja apróra vágott piros csilipaprikával is.
Megj: Magában, vagy salátával, zöldséggel fogyasztva, nem hízlal.

2014. október 24., péntek

Reform vargabéles


Annyiban tér el a hagyományos vargabélestől, hogy ez teljes kiörlésű tésztából készült, és nem használtam rétestésztát, helyette megszórtam a tetejét egy kis finom ropogós, egészséges mandulával. A cukrot nyírfára cseréltem, a túró pedig zsírszegény, a mazsolát pedig csak azért hagytam ki belőle, mert éppen nem volt itthon.
Nagyon szeretjük :)

Hozzávalók:

  • 70 dkg zsírszegény tehéntúró
  • 20 dkg teljes kiörlésű tészta (vékonyabb fajta)
  • 25 dkg nyírfacukor
  • 15 dkg mazsola
  • 2,5 dl kefír
  • 4 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1-2 teáskanál vanília aroma
  • csipetnyi só
  • a tetejére 5 dkg mandula

Elkészítése:


  • A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük.
  • A túrót kikavarjuk a cukorral, a kefírrel (vagy tejföllel), a tojások sárgájával, meg a puha mazsolával. Ízesítjük vaníliával és citromhéjjal, majd összekavarjuk a kifőtt tésztával. 
  • Ezután óvatosan beleforgatjuk a fehérjékből vert kemény habot.
  • Egy tűzálló tálba simítjuk, és 180 fokos sütőben, 15 percig sütjük. Ekkor rászórjuk a durvéra tört mandulát, és további 25 percig sütjük.

2014. október 23., csütörtök

Sütőtökös csirkenyársak


A kertemben két jókora sütőtök maradt, az egyiket fel is használtam, így ismét sütőtökös ételeket fogyasztottunk. Én minden formában imádom, a család nem éppen, de a krémlevest, meg a sütőtökös csicserifasírtot ők is szívesen fogyasztották, merthogy ezek is készültek :) Szerintem így, csikemell társaságában, zsályával fűszerezve, verhetetlen fogás. Olyannyira, hogy csak úgy, magára is abszolút befutó, mi viszont némi salátával, meg joghurttal fogyasztottuk.

Hozzávalók (4 személyre):

  • 50 dkg csirkemell filé
  • 20 dkg nyers sütőtök (tisztán mérve)
  • olívaolaj
  • 1 cikk fokhagyma
  • friss, vagy szárított zsálya
  • balzsamecet
  • kevés dió
  • só, őrölt bors

Elkészítése:

  • A húst kockára vágjuk, egy tálba tesszük, és alaposan összeforgatjuk 2 evőkanál olajjal, fél evőkanál balzsamecettel, 1 cikk reszelt fokhagymával, 1 teáskanálnyi apróra vágott zsályával, és egy kevés őrölt borssal. 1-2 órára hűtőszekrénybe helyezzük, hogy az ízek összeérjenek.
  • A sütőtököt szintén kockára vágjuk, összekevarjuk egy kevés olajjal, néhány csepp balzsamecettel, zsályával, és őrölt borssal.
  • A húst, és a sütőtököt megsózzuk, majd felváltva pálcikákra húzzuk.
  • Sütőpapírps tepsire fektetjük, meglocsoljuk olívaolajjal, és 180 fokos sütőben, kb 20 perc alatt megsütjük.
  • Friss salátával tálaljuk, melyet megszórunk egy kevés durvára aprított, pörkölt dióval, illetve joghurtot is kínálhatunk mellé.

2014. október 21., kedd

Szilvás gombóc (lépésről lépésre)


Nagy kedvencem a szilvás gombóc, ehhez képest évente jó, ha kétszer készítek, ősszel természetesen. Ilyenkor is csak 2-3 darabot engedek meg magamnak, pedig tízet is felfalnék. Sajnos nagyon hízlaló étel, de én akkor is csak azt tudom mondani, hogy mindenütt jó, de a legjobb a szilvás gombóc :))
Nemcsak én, de a gyerekek, és a férjem is imádják.


Hozzávalók (24 gombóchoz):

  • 1 kg krumpli
  • 30 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 1 dl olaj
  • csipentyi só és cukor
A töltelékhez:
  • 10 dkg cukor
  • 12 db kékszilva
  • 1 teáskanál fahéj
Továbbá:
  • 25 dkg zsemlemorzsa
  • 12 dkg cukor
  • 5 dkg vaj

Elkészítése:



  • A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, összetörjük és megvárjuk amíg kihűl.
  • Egy serpenyőben a vajat felforrósítjuk, rászórjuk a zsemlemorzsát, majd kavargatva világos színűre pirítjuk. Belekavarjuk a cukrot is.
  • A szilvát kimagozzuk, a cukrot pedig összekavarjuk a fahéjjal.
  • A langyosra hűlt krumplihoz adjuk a tojást, a sót, a cukrot, az olajat, a lisztet és összegyúrjuk. A tészta rugalmas kell legyen és nem ragadós. Vigyázni kell, mert a krumplis massza gyorsan lágyul, ezért hamar dolgozzunk. Közben egy nagy edényben enyhén sós vizet forralunk.

  • A tésztából gombócnyi adagokat tépkedünk.
  • Kilapogatjuk, és a közepére ültetjük a fahéjas cukorba mártott szilvát.
  • A széleit jól összenyomkodjuk, majd gömbölyítjük.

  • A gombócokat adagonként (egyszerre 6-7 darabot tegyünk) forrásban lévő vízben kifőzzük. Amelyik gombóc feljött a víz felszínére, az kész.
  • Szűrőkanállal rögtön a zsemlemorzsába tesszük, alaposan megforgatjuk, és egy nagyobb tálba kiszedjük.


2014. október 20., hétfő

Szarvasgombás szélesmetélt


Nemrégiben ismét szarvasgombához jutottam, és nagyon gyorsan ezt a különösen finom tésztás ételt készítettem belőle. Mivel a gomba mellett, még többféle svájci sajttal is megajándékoztak, ezért azokat is felhasználtam. Nagyon jellegzetes, karakteres sajtokról van szó, amit úgy gondolom, önmagában annyira nem, mint ételekben lehet felhasználni. Ebben az ételben, a szarvasgombával együtt rendkívül finom lett ez a kombináció.
Teljes kiörlésű tészta helyett használhatunk fehéret is, az előbbi viszont nemcsak egészségesebb, de kevesebb kalóriát is tartalmaz.

Fekete szarvasgomba

Hozzávalók:

  • 25 dkg teljes kiörlésű tészta (jelenleg szélesmetélt)
  • 15 dkg reszelt sajt (3 félét használtam, karakteres ízű sajtok)
  • 3 dl zsírszegény főzőtejszín
  • 5 dkg vaj
  • 3 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 1 diónyi nagyságú szarvasgomba (fekete)
  • 2-3 szál petrezselyemzöld
  • só, őrölt bors

Elkészítése:

  • A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, majd összekavarjuk extra szűz olívaolajjal, sóval, és apróra vágott petrezselyemzölddel.
  • Egy serpenyőben a vajat felolvasztjuk, rádobjuk a reszelt szravasgombát, és 1-2 percig pirítjuk, kavargatva. Hozzáadjuk a lisztet, világos színűre pirítjuk, majd felöntjük tejszínnel, megsózzuk, és borsozzuk.
  • Alacsony lángon addig kavargatjuk, amíg a mártás besűrűsödik, majd a tűzről levéve, belekavarjuk a reszelt sajtot. 
  • A tésztát összekavarjuk a szarvasgombás mártással, melegen tálaljuk.

2014. október 19., vasárnap

Kókuszos keksz (gluténmentes, reform)


Először használok kókuszlisztet, így aztán most barátkozom vele. Ez a sütemény jól sikerült, az előző viszont nem, nagyon száraz lett, ezért tojást (az előzőnél helyette lenmaglisztet használtam), és még több zsiradékot adtam a masszához. Nem korongokat, inkább labdacsokat formáztam, hogy nehogy kiszáradjon sütés közben.
Omlós, finom, és nagyon alacsony kalóriatartalmú, ráadásul lisztérzékenyek is fogyaszthatják, mivel glutént nem tartalmaz.

Hozzávalók:

  • 10 dkg kókuszliszt
  • 5 evőkanál olvasztott kókuszzsír
  • 3 evőkanál kókuszreszelék
  • 5 dkg apróra zúzott fehér csokoládé
  • 3 tojás
  • 4-5 evőkanál eritrit (vagy nyírfacukor)
  • 1 evőkanál méz
  • fél citrom reszelt héja
  • csipetnyi só

Elkészítése:

  • Az egész tojásokat villával elhabarjuk, majd a kókuszzsírral, a mézzel, meg a cukorral összekavarjuk. 
  • Ezután összekavarjuk a többi hozzávalóval, és kézzel diónyi nagyságú golyókat formázunk.
  • Sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk, villával mindenik tetejét enyhén megnyomjuk.
  • 200 fokos sütőben 12 perc alatt megsütjük.

2014. október 18., szombat

Rozmaringos nyúlpecsenye illatos sült répával



Egyik kedvenc húsom a nyuszihús. A gyerekek is szívesen fogyasztják, a férjem viszont eddig sosem ette meg, ez az első nyúlból készült étel, melyet bevállalt. Az utóbbi években egyre gyakrabban fogyaszt olyan ételeket is, melyeket addig sosem evett volna, s ez igazán örvendetes számomra, mert így bátrabban főzhetek változatosan.
Nagyon ízletes, laktató étel, ajánlom mindenkinek. A nyúlhús az egyik legegészségesebb húsféle, számos jobbnál-jobb tulajdonságokkal rendelkezik, krumpli nélkül, csak répával, esetleg friss salátával fogyasztva még diétás is.

Hozzávalók:

  • 1 konyhakész nyúl combjai, melle, illetve a gerincről leválasztott vékony húslebenyek
  • 2 paradicsom
  • 2 fej hagyma 
  • 1 zöld paprika 
  • 2 cikk fokhagyma 
  • 2 rozmaring ág 
  • só, őrölt bors 
  • kevés kókuszzsír (vagy olaj) a sütéshez 
A sült répához: 

  • 4 nagyobb sárgarépa 
  • 40 ml olívaolaj 
  • 4-5 cikk fokhagyma
  • fél citrom leve és reszelt héja 
  • fél teáskanál zúzott koriandermag 
  • fél teáskanál őrölt pirospaprika 

Elkészítése:

  • Meghámozzuk, majd ferdén vékony óvális szeletekre vágjuk a répát. 
  • Sütőpapírral bélelt tepsibe szórjuk, meglocsoljuk olajjal, citromlével, illetve korianderrel, paprikával, citromhéjjal, sóval megszórjuk, és beledobjuk a fokhagymacikkeket is, héjastól. Kézzel összeforgatjuk, majd 200 fokos sütőben 30-40 perc alatt ropogósra sütjük.
  • Egy nagyobb serpenyőben kevés olajat hevítünk, és megpirítjuk rajta az apróra vágott hagymát. Hozzáadjuk a kockára vágott paprikát, a felszeletelt paradicsomot, 5 percig együtt pároljuk. 
  • A zöldségágyra rakosgatjuk a besózott, borsozott nyúlhúst, megszórjuk rozmaringgal, apróra vágott fokhagymával,  felöntjük 1,5 dl vízzel, és kb 25 perc alatt puhára főzzük. 
  • Tálaláskor tálra öntünk egy keveset az étel zöldséges szaftjából, ráültetjük a húst, mellé pedig krumplipürét, illatos sült répát helyezünk.
Megj: A sült fokhagyma, héjából kinyomva, rendkívül ízletes.

2014. október 16., csütörtök

Diós-birsalmás bonbon


Egyetlen birsalma árválkodott a konyhában már napok óta, így aztán bonbon lett a végzete. Különösen a gyerekek örültek ezeknek a boldogság falatoknak :)

Hozzávalók:
  • 1 birsalma (25 dkg, tisztán mérve) 
  • 20 dkg jó minőségű étcsokoládé 
  • 3 evőkanál méz 
  • 2 evőkanál őrölt dió  
  • 4-5 egész szegfűszeg 
  • 3 egész kardamom 
  • fél csapott teáskanál őrölt fahéj

Elkészítése: 

  • Meghámozzuk a birsalmát, a magházat kivágjuk, és apróra daraboljuk. 
  • Egy edényben, a mézzel 2-3 percig kavargatva pirítjuk, majd hozzáadjuk a fűszereket, és felöntjük 4 dl vízzel. Addig főzzük, amíg a víz elpárolog, közben elkészítjük a csokiburkot. 
  • A csokoládét apróra tördeljük, a nagy részét egy tálikóban, mikróhullámú sütőben felolvasztjuk, közben 10-20 másodpercenként kivesszük, átkavarjuk. 
  • Amikor felolvadt, hozzáadjuk a maradék apróra tördelt csokoládét, és kavargtajuk, amíg elolvad. 
  • Egy tetszőleges bonbonformát tiszta ecsettel vastagon, alaposan kikenünk az olvasztott csokoládéval, és hűvös helyre tesszük, amíg megdermed. 
  • A birsalmából kiszedjük az egész fűszereket, összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a diót, és kavargatva jól összeforraljuk. 
  • Kihűtjük, majd a bonbonformát megtöltjük ezzel a krémmel, és lezárjuk a maradék olvasztott csokoládéval. 
  • Miután megdermedt, kipattintjuk a kész bonbonkat a formából.

2014. október 15., szerda

Héjában sült burgonya csípős sajtmártással



Sokféle sajtot kaptam Svájcból, és mindenik annyira markáns ízű, hogy csak úgy megenni elég húzós lenne :)  Muszáj lesz egy részének ételben végeznie, ezért most sajtmártást készítettem 3 félével közülük. Az egyszerűség jegyében pedig héjában sült krumplival fogyasztottuk, mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók:

  • 4 egészen nagy krumpli 
  • 15 dkg reszelt sajt (érdemes 2-3 féle markánsabb ízű sajtot használni) 
  • 1 piros színű csilipaprika 
  • 10 dkg vaj
  • 4 dl tej 
  • 3 evőkanál liszt 
  • 1 tojássárgája 
  • só, őrölt fehér bors
  • a tálaláshoz metélőhagyma (snidling)

Elkészítése:


  • A krumplit alaposan megmossuk, majd tepsire tessük, és 200 fokos sütőben, kb 1 óra alatt megsütjük. 
  • Egy serpenyőben a vajat megolvasztjuk, beleszórjuk a lisztet, kavargatva világos színűre pirítjuk, majd felöntjük tejjel, és sűrűre főzzük. 
  • A tűzről levesszük, belekavarjuk a sajtot, meg az apróra vágott csípőst, sóval és borssal ízesítjük. 
  • A krumplit félbevágjuk, meglocsoljuk sajtszósszal, és megszórjuk apróra vágott metélőhagymával. Forrón kínáljuk.
Tipp: Ha gyerekek is fogyasztják az ételt, a csípőst külön tálaljuk.

2014. október 14., kedd

Tejszínes gombaragu brokkolisalátával


A kertemben található brokkoliból, paradicsomból készítettem, a gombaraguhoz pedig, a csiperke mellé néhány finom őzlábgomba is került, amit még az erdőn gyűjtöttünk.
Finom, tápláló, kalóriaszegény étel.

Hozzávalók:

  • 50 dkg gomba (pl csiperke, de lehet vegyes gombákkal is készíteni)
  • 50 dkg brokkoli 
  • 15 dkg paradicsom 
  • 1,5 dl zsírszegény főzőtejszín 
  • 2 cikk fokhagyma 
  • 2 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj a sütéshez 
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő 
  • friss vagy szárított kakukkfű (esetleg majoránna, vagy zsálya) 
  • extra szűz olívaolaj
  •  kevés balzsamecet vagy citromlé 
  • csipetnyi nádcukor 
  • só, őrölt bors

Elkészítése:

  • Rózsáira szedjük a brokkolit, megmossuk, majd enyhén sós vízben, 3 perc alatt roppanósra főzzük. Leszűrjük, és azonnal jéghideg vízbe tesszük, ezzel megakadályozzuk, hogy tovább puhuljon. 
  • Amikor lehűlt, leszűrjük, és egy tálban összekavarjuk sóval, őrölt borssal, illetve egy kevés olívaolajjal, és ízlés szerint balzsamecettel, vagy citromlével. 
  • A gombát megmossuk, a szárakat eltávolítjuk, és szeletekre vágjuk. 
  • A kókuszzsírt egy serpenyőben felforrósítjuk, rádobjuk a gombát, majd kavargatva addig pároljuk, amíg a levét elfőtte. Ekkor hozzáadjuk a reszelt fokhagymát, meg a szeletekre vágott paradicsomot, és alaposan összeforraljuk. Sóval, őrölt borssal, csipetnyi nádcukorral ízesítjük. 
  • A keményítőt összekavarjuk a hideg tejszínnel, a gombához adjuk, és összeforraljuk. 
  • Az ételt megszórjuk apróra vágott kakukkfűvel (ha szárított, akkor a paradicsommal együtt adjuk hozzá), illetve egy kevés citromlével,vagy balzsamcettel savanyítjuk.
  •  Mellé a brokkolisalátát kínáljuk.

2014. október 13., hétfő

Tormás krumplileves


Krumplilevest is sokféle módon lehet készíteni, ez egy krémes, nagyon ízletes változat, melyet a sült szalonna, meg a friss, reszelt torma tesz különlegessé. A gyermekeim a krumplilevest szeretik a legjobban, így néha muszáj egy kis csavart belevinni. Hűvösebb időszakban éppen tökéletes ebéd :)


Hozzávalók:

  • 1 kg krumpli
  • 20 dkg füstölt szalonna
  • 1 fej hagyma
  • 2 kisebb torma
  • 2 dl főzőtejszín
  • 2 evőkanál házi ételízesítő
  • 2 evőkanál olaj

Elkészítése:

  • Egy edényben az olajon megpirítjuk az apró kockára vágott szalonnát, majd kiszedjük, félretesszük.
  • A visszamaradt zsiradékon megpároljuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a meghámozott, kockára vágott krumplit, kavargatva kevés ideig együtt pirítjuk.
  • Felöntjük 1,5 l vízzel, megsózzuk, és 15-20 perc alatt puhára főzzük. Az utolsó percekben hozzáadjuk az ételízesítőt is.
  • Ezután a krumpli egy részét (kb a felét) szűrőkanállal kiszedjük, a többit pedig összeturmixoljuk.
  • Belerakjuk a félretett krumplit, felöntjük tejszínnel, és összeforraljuk.
  • Tálaláskor a levest megszórjuk sült szalonnával, és friss, reszelt tormával.

2014. október 10., péntek

Birsalma csatnival koronázott sült csirkemell



Nagyon szeretem a különféle csatnikat, főként a gyümölcsösöket. Imádom, hogy egy-egy ilyen édes kis semmiségben ennyi féle íz található, s mégis nagyon harmónikus, ízletes. Birsalma szezonban érdemes ezt a változatot kipróbálni, főleg húsok mellé. Én rizs nélkül ettem, a család többi tagja pedig párolt rizzsel fogyasztotta.


Megj: A csatni egyfajta lekvárra emlékeztető, darabosabb mártás-féleség, melyet zöldségből, gyümölcsből egyaránt főznek, általában úgy, hogy egyszerre édes, sós, meg csípős is legyen, hiszen a csatni lelke a megfelelő fűszerezés. Érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget készíteni, mert befőttesüvegben tovább is eláll.


Hozzávalók (4 személyre):

  • 2 szép csirkemell filé (kb 1,20 kg) 
  • kevés olaj a sütéshez
  • só, őrölt bors 
A birsalma csatnihoz: 

  • 2 nagy birsalma 
  • 1 fej hagyma 
  • 1 citrom 
  • 1 piros színű csilipaprika 
  • 1 cikk fokhagyma 
  • 2 evőkanál vaj 
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál barnacukor 
  • fél teáskanál őrölt fahéj (vagy 1 rúd) 
  • fél teáskanál zúzott koriandermag 
  • fél teáskanál őrölt kurkuma (elmaradhat) 
  • 5-6 darab szegfűszeg 
  • csipetnyi só



Elkészítése:


  • Az almákat megmossuk, cikkekre vágjuk, a magházukat pedig eltávolítjuk. Egy edénybe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a fahéjat, a szegfűszeget, a cukrot, illetve egy fél citrom héját (zöldséghámozóval lehámozva). Forrás után 15 percig főzzük, amíg az alma majdnem teljesen megpuhul. 
  • Ezalatt a húst kisebb kockára vágjuk, sóval és borssal fűszerezzük. Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, majd a csirkemell darabokat kavargatva addig sütjük, amíg a levét majdnem elfőtte, és puha. Kiszedjük, és alufóliával letakarva melegen tartjuk. 
  • A félig megfőtt almát szűrőkanállal a fűszeres vízből kiszedjük, és apró kockára vágjuk. 
  • A serpenyőben, melyben a húst sütöttük, felforrósítjuk a vajat, és rádobjuk a szeletekre vágott hagymát. Hozzáadjuk a mézet, majd kissé mepároljuk-karamellizáljuk. Beledobjuk a birsalmát, az apróra vágott csípőspaprikát, meg a fokhagymát, egy fél citrom kifacsart levét, a koriandermagot, meg a kurkumát. Csipentyi sót is adunk hozzá, majd felöntjük 3 dl vízzel, és addig főzzük, amíg a víz elpárolog, a fűszeres mártás pedig ezalatt kissé besűrűsödik. 
  • Tálaláskor a csirkemell tetejére halmozzuk a fűszeres birsalma csatnit. Köretként párolt rizs illik mellé.
A csatni egyfajta lekvárra emlékeztető, darabosabb mártás-féleség, melyet zöldségből, gyümölcsből egyaránt főznek, általában úgy, hogy egyszerre édes, sós, meg csípős is legyen, hiszen a csatni lelke a megfelelő fűszerezés. Érdemes egyszerre nagyobb mennyiséget készíteni, mert befőttesüvegben tovább is eláll.

2014. október 9., csütörtök

Burgonyás gyümölcslepény


Tulajdonképpen ez egy édes kelt tészta, melyhez főtt burgonyát is adtam, így a tészta könnyedebb, és sokkal puhább, még másnap is. Szóval a főtt burgonya is (mint minden más zöldségféle) nagyon jót tesz a tészta állagának. A fagyasztóban található gyümölcsöket használtam fel hozzá, némi almával kiegészítve. Kiadós sütemény, nálunk mégis nagyon gyorsan fogyott :)
Nem egy fogyókúrás példány! :)))

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt + a nyújtáshoz
  • 40 dkg főtt burgonya
  • 15 dkg cukor
  • 200 ml víz
  • 7 g élesztő
  • 3 evőkanál olaj
  • csipetnyi só
  • a tetejére: 45 dkg bogyós gyümölcs (málna, szeder, áfonya, ribizli - lehet fagyasztott is), 2 kisebb alma, 2 evőkanál cukor

Elkészítése:

  • A főtt burgonyát meghámozzuk, krumplinyomón áttörjük, hozzáadjuk az élesztővel, cukorral, sóval elkevert lisztet, illetve a olajat, meg a vizet.
  • Gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk, egy nagyobb tálba tesszük, és a tésztát kb egy óra alatt a duplájára kelesztjük.
  • A megkelt tésztát erősen lisztezett felületen lazán átgyúrjuk, majd kézzel egy közepes méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodjuk.
  • Kirakjuk a tetejét hámozott, kockára vágott almával, bogyós gyümölcsökkel.
  • Megszórjuk cukorral, és 180 fokos sütőben kb 35 perc alatt szép pirosra sütjük.
Tipp: Tetszés szerint más gyümölcsökkel is készíthetjük.
Megj: A burgonyás kelt tészta még másnap is finom, puha. Tálaláskor porcukorral megszórhatjuk, ha nem lenne elég édes.

2014. október 7., kedd

Sült sertésnyelv mustármártásban, hagymás borsóval



Lányommal nagyon szeretjük a sertésnyelvet. Férjem sajnos ki nem állhatja az ilyesmiket, most viszont a fiam is megkedvelte, ezt az ételt imádták. Lányom szerint, ha ezzel az étellel mentem volna a konyhafőnökbe, biztos én nyertem volna :))
Az ötlet egyébként a TvPaprikáról származik, egyik este kaptam egy kis ízelítőt belőle, és megtetszett. Nyelvet amúgy is régen ettünk, szóval ezt az így hárman rögtön elpusztítottuk egy szép nyugis délután :)

Hozzávalók (2 személyre):

  • 2 sertésnyelv
  • 1 babérlevél
  • néhány szem egészbors
  • kevés kókuszzsír vagy olívaolaj
  • só, őrölt bors
A mustármártáshoz:
  • 2 dl zsírszegény főzőtejszín
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál magos mustár (dijoni)
A hagymás zöldborsóhoz:
  • 25 dkg zöldborsó (fagyasztott)
  • 1 fej hagyma
  • 1 dl a nyelv főzőlevéből
  • 1 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj
  • só, őrölt bors

Elkészítése:

  • A sertésnyelvet babérlevéllel, egészborssal vízben megfőzzük (kb 1-1,5 óra, kuktában kevesebb).
  • Közben elkészítjük a mártást: egy serpenyőben, az olajon kissé megpirítjuk a mustárt, majd felöntjük tejszínnel, megsózzuk, és összeforraljuk.
  • A hagymát szeletekre vágjuk, kókuszzsíron megpirítjuk, hozzáadjuk a fagyasztott zöldborsót, őrölt borssal megszórjuk. Lepirítjuk, öntünk rá a nyelv főzőlevéből, és addig pároljuk, amíg a levét elfőtte. Megsózzuk.
  • A vízből kiszedjük a nyelvet, megtisztítjuk a fehér résztől, és nem túl vékony szeletekre felvágjuk.
  • Egy serpenyőben, kevés kókuszzsíron hirtelen lepirítjuk, majd  a mártással, meg a hagymás borsóval tálaljuk.

2014. október 5., vasárnap

Fűszeres májpástétom



Májpástétomot nem szoktam vásárolni, pedig a gyerekek néha szívesen fogyasztanák. Ez a pástétom viszont, amit néha készíteni szoktam, fényévekkel ízletesebb, egészségesebb, mint a boltban kaphatók. Tízóraira is jó alternatíva, gyorsan, egyszerűen elkészíthető, és nagyon sokféle módon variálható az íze. Imádjuk.


Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemáj
  • 1 fej hagyma 
  • 3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj 
  • 2 evőkanál kókuszzsír vagy olívaolaj a sütéshez 
  • 1-1 evőkanál apróra vágott metélőhagyma (snidling) és majoránna 
  • 1 teákanál magos mustár 
  • só, őrölt bors

Elkészítése:

  • A csirkemájat alaposan megtisztítjuk a nemkívánatos részektől, és darabokra vágjuk. 
  • Forró zsiradékon, egy serpenyőben megpirítjuk az apróra vágott hagymát. 
  • Rádobjuk a májat, megborsozzuk, és kavargatva 5-7 percig pirítjuk. 
  • Ezután egy tálba szedjük, és a többi hozzávalóval együtt krémesre turmixoljuk. 
  • Teljes kiörlésű kenyérre kenve, friss zöldségekkel fogyasztjuk.
Tipp: Ha nincs lehetőségünk turmixolni, daráljuk le.

2014. október 4., szombat

Sertéskaraj rozmaringos sült céklával, és citromos majonézzel


Ez az étel nagyon ízlett. Az összetevők nagyon ízletesek külön-külön is, együtt pedig maga a csoda: a sütőben sült zamatos, fűszeres cékla, mellette pedig az isteni sült fokhagyma, amit fogyasztáskor héjából kinyomva szeretek fogyasztani..és a selymes, finom citromízű majonéz, ezzel az isteni sült husival..bármikor el bírnám viselni! :)


Hozzávalók:

  • 1 kg csont nélküli sertéskaraj 
  • 60 dkg cékla 
  • 1 citrom 
  • 4 gerezd fokhagyma 
  • 1,3 dl olaj 
  • 3 evőkanál olívaolaj 
  • 1 rozmaring ág 
  • 1 tojássárgája
  • 1 teáskanál mustár 
  • kókuszzsír a sütéshez
  • só, őrölt bors

Elkészítése:

  • A céklát megmossuk, egy tiszta szivaccsal alaposan megsúroljuk, majd héjastól cikkekre vágjuk. 
  • Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, meglocsoljuk egy fél citrom levével, olívaolajjal, beledobjuk a fokhagymát héjastól,  sóval, borssal, és rozmaringgal megszórjuk. Kézzel alaposan összeforgatjuk, és 200 fokos sütőben, kb 45 percig sütjük.
  •  Közben előkészítjük a húst: a karajszleteket sóval, őrölt borssal megszórjuk, és serpenyőben, egy kevés forró kókuszzsíron, oldalanként 2-2 percig sütjük. 
  • Ezután tepsibe helyezzük, alufóliával lefedjük, és 200 fokos sütőben 45 pecig pároljuk. 
  • A fóliát eltávolítjuk, és további 10-15 perc alatt szép pirosra sütjük. 
  • Ezalatt elkészítjük a citromos majonézt: a tojássárgáját a mustárral, meg egy kevés sóval elkavarjuk. Ezután az olajat lassanként adagolva, addig kavarjuk, amíg sűrű majonézt kapunk. Először csak cseppenként, majd vékony sugárban öntsük az olajat. 
  • A majonézt egy teáskanálnyi citromlével, és egy fél citrom reszelt héjával ízesítjük, majd a sült hús, illetve a rozmaringos cékla mellé kínáljuk.
Megj: Majonéz nélkül fogyaztva, ez az étel diétás.

2014. október 2., csütörtök

Diós-birsalmás morzsapite


Birsalmát viszonylag ritkán használunk, mint ételeink alapanyaga, pedig érdemes lenne gyakrabban, hiszen sok finomság készülhet belőle. Ez a pite például sokkal jobb szerintem birsalmával, mint almával. Főként dióval párosítva :)
A nádcukor egy nagyon finom, plusz karamelles ízt kölcsönöz a süteménynek, de természetesen fehér cukorral is készülhet.

Hozzávalók:

A linzer alaphoz:

  • 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja, 1 teáskanál vanília aroma, csipetnyi só
A diós-almás töltelékhez:
  • 5 nagy birsalma (1,3 kg), 25 dkg nádcukor, 12 dkg őrölt dió, 1 teáskanál őrölt fahéj

Elkészítése:

  • A tésztához valókat összegyúrjuk, és fóliába csomagolva, 2 órára (de lehet többre is) hűtőszekrénybe helyezzük.
  • Megmossuk az almát, kivágjuk a magházat, az almát pedig apró kockára daraboljuk. 
  • 2 dl vízzel, cukorral meg fahéjjal egy nagyobb edényben, lefedve, főni tesszük. Fél órán át főzzük, időnként megkavargatjuk.
  • A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
  • A tésztát két részre osztjuk. Az egyik darabot kör alakúra kinyújtjuk, majd kibéleljük vele a piteformát. Villával megszúrkodjuk, beborítjuk sütőpapírral, és szárazbabot (vagy csicseriborsót stb) szórunk bele (vaksütés).
  • Előmelegített sütőben 10 percig sütjük, majd kivesszük, a babot a papírral eltávolítjuk.
  • Megszórjuk a dió felével, belesimítjuk a birsalmás tölteléket, majd rászorjuk a maradék diót.
  • A tészta másik felét kézzel egyenletesen a töltelék tetejére morzsoljuk.
  • További 25-30 percig sütjük, amíg a teteje szépen pirulni kezd.