2012. december 31., hétfő

Diós pillangó


Nagyon furcsa, hogy ez a recept még nem került fel ide, mert évek óta nagy kedvencünk, igaz, régen készítettem már.
Limarának köszönhető, hogy megismertük ezt a nagyszerű süteményt, és azóta is előszeretettel készítem, éppúgy, mint a hajtoványt.
Nagyon-nagyon finom, aki még nem kóstolta, az mindenképp készítse el!

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 tojássárgája
  • 0,5 dl olaj
  • 2,7 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő
A töltelékhez:
  • 20 dkg drált dió
  • 12 dkg porcukor
  • reszelt citromhéj
  • néhány csepp rumaroma
  • néhány evőkanál sárgabarckdzsem
Elkészítése:
  • A tésztához valókat kenyérsütőgépben tésztává dagasztjuk, majd hagyjuk a duplájára kelni.
  • Gép hiányában, az élesztőt a cukorral 1 dl langyos tejbe kavarjuk, majd letakarva felfuttatjuk. Ezután a többi hozzávalóval együtt rugalmas tésztává dagasztjuk, majd letakarva a duplájára kelesztjük.
  • A megkelt tésztát lazán átgyúrjuk, majd két részre osztjuk. Egyenként téglalap alakúra kinyújtjuk, vékonyan megkenjük dzsemmel, és megszórjuk dióval.
  • Felcsavarjuk, mint a bejglit, majd trapéz formában szeletekre vágjuk.

  • Mindenik darabot középen, egy fakanál nyelével kissé benyomjuk.
  • Sütőpapíros tepsire téve további 15-20 percig kelni hagyjuk. 180 fokos sütőben, 15-20 perc alatt megsütjük.
Ezzel, az idei utolsó bejegyzésemmel kívánok nektek egy még boldogabb, szerencsésebb, egészségben teli újesztendőt!

Jövőben veletek, ugyanitt!

2012. december 24., hétfő

Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!


Köszönöm szépen, hogy olvastok, követtek, és köszönöm a sok kedves hozzászólást, visszajelzést!

Kívánok nektek Boldog Karácsonyt, sok örömöt, szeretetet, ajándékot, és sok finomságot az asztalra!


Idén a képen látható süteményeket készítettem, az ételek pedig viszonylag hagyományosak lesznek:

  • töltött káposzta
  • tyúkhúsleves
  • francia saláta (böff)
  • svéd gombasaláta
  • fasírtgolyók
  • töltött csirkecomb

2012. december 22., szombat

Marcipános, aszalt barackos szaloncukor


A harmadik féle, és egyben az utolsó szaloncukor, melyet idén készítettem, a marcipános, természetesen saját készítésű marcipánmasszából.

A recept nem változott, ugyanúgy készítettem, mint régebben, csak most került bele még egy marék (kb 10 dkg) aszalt barack is, melyet előtte rumos vízbe áztattam néhány percre. Ezután késes aprítóban felaprítottam, és a marcipánmasszához gyúrtam.
Szerintem aszalt gyümölccsel még finomabb :)

Megj: Kb 40 db lesz a receptben leírt mennyiségből.

2012. december 21., péntek

Gesztenyés szaloncukor


Gesztenyés szaloncukrot is készítettem az idei karácsonyfánkra. Ezek már egy hete elkészültek, és most a hűtőben várakoznak a sorukra. Be is csomagoltam már jó idejében, mert az elején mintha fogyogatott volna :) Szeretjük, nagyon finom!

Hozzávalók:
(40 darabhoz)

  • 25 dkg fagyasztott gesztenyemassza
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 1 evőkanál sárgabaracklekvár
  • 1 evőkanál méz
  • 1 csapott teáskanál fahéj
  • 20 dkg étcsokoládé a bevonáshoz
Elkészítése:
  • A gesztenyamasszát szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni.
  • Ezután a hozzávalókkal összegyúrjuk, és kisebb szaloncukrokat formálunk belőle. Először gömbölyítünk, majd hengerré sodorjuk.
  • A csokoládét mikróban vagy vízgőz felett felolvasztjuk, a szaloncukokrokat megmártjuk benne, és sütőpapírra tesszük dermedni.
  • Egyenként díszpapírba csomagoljuk, és felhasználásig hűtőszekrényben tároljuk.
Recept ez alapján.

Kókuszos szaloncukor



Idén is készítettem különféle szaloncukrokat, ezúttal nagyobb mennyiségben, így most kizárólag házi szaloncukor kerül majd a karácsonyfára.
Jőjjön elsőként egy finom kókuszos. Talán ez lett a gyerekek kedvence.

Hozzávalók:
(kb 35 darabhoz)
  • 30 dkg fehércsokoládé
  • 6 dkg kókuszreszelék
  • 4 evőkanál (kókusz)tej
  • 30 dkg étcsokoládé a bevonáshoz

Elkészítése:

  • A fehércsokit megolvasztjuk (mikróban vagy gőz fölött), és összekavarjuk a tejjel meg a kókuszreszelékkel.
  • A masszát egy kevés időre hűtőszekrénybe tesszük, hogy formázható legyen, ezután kisebb hengereket készítünk belőle.
  • Az étcsokoládét felolvasztjuk, belemártjuk a kókuszhengereket, és sütőpapírra tesszük dermedésig (hűtőszekrényben). 
  • Ezután tetszőleges díszpapírba csomagoljuk. A legegyszerűbb vékonyabb fajta fehér sütőpapírba, és alufóliába csomagolni.
  • Akár egy héttel hamarabb is elkészíthető, de amíg a karácsonyfára kerül, érdemes hűtőszekrényben tárolni.
  • Hamar és könnyen elkészíthető!

2012. december 17., hétfő

Sajtos perec


A karácsonyi sütögetést ezzel a pereccel indítottam, aztán szép sorban elkészült a többi aprósütemény is.
A krémesek természetesen csak az utolsó napokban kerülnek sorra.
Ezt a perecet a sajtos pogácsám alapján sütöttem, de margarin helyett zsírt használtam, hogy omlósabb legyen.
Nagyon finom, főleg melegen!

Hozzávalók:
(70-80 darabhoz)

  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg zsír
  • 20 dkg reszelt sajt (füstölt)
  • 1 csapott evőkanál só
  • 1 tasak sütőpor
  • tejföl amennyit felvesz (kb 1-2 dl)

Elkészítése:

  • A lisztet a sóval és a sütőporral elkeverjük, majd a többi hozzávalóval együtt, gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk.
  • A tésztát fóliába csomagolva 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük, majd kinyújtjuk nem túl vékonyra, és perecvágóval kiszaggatjuk. A munkafelületet nem kell lisztezni!
  • A pereceket sütőpapíros tepsire tesszük, és 180 fokos sütőben kb 10 perc alatt világos színűre sütjük.
Tipp: Sütés előtt megkenhetjük tojással, és megszórhatjuk egy kevés reszelt sajttal.
         Fémdobozban tároljuk.

2012. december 10., hétfő

Gyümölcsös lepény diós morzsával


Idén is rengeteg gyümölcsöt hozott a Mikulás, így most nagyjából minden gyümölcsből készül.
Banánturmix, préselt gyümölcslé, gyümölcsös zabkása, gyümölcsös joghurt, na meg ez a jó kis lepény. Lényegében a tészta ugyanaz, mint a barackos-, vagy a szilvás lepényé, a morzsa pedig a morzsasütik alapja (crumble), vagy amit bármilyen sütemény tetejére is használnánk.
Valóban nem sajnáltam belőle a gyümöclsöt, de kell is hozzá minimum ennyi.
Könnyen, egyszerűen elkészíthető sütemény, és a diós morzsával megspékelve még finomabb.
Gyerekek nagy kedvence.

Hozzávalók:

  • 5 tojás
  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 20 dkg cukor
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 2-2 mandarin, alma, körte és kiwi (összesen kb 70 dkg gyümölcs)
  • 3 evőkanál zsemlemorzsa
A diós morzsához:
  • 5 dkg liszt
  • 5 dkg teljes kiörlésű liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5-7 dkg sötétbarna nádcukor
  • 5 dkg dió
  • 1 csapott teáskanál fahéj

Elkészítése:

  • A gyümölcsöket megmossuk, a mandarint és a kiwit meghámozzuk, majd mindet kisebb kockára vágjuk. Összekavarjuk a zsemlemorzsával, és félretesszük.
  • A diót két fólia között húsklopfolóval durvára törjük.
  • A tojások sárgáját először a cukorral, majd a liszttel és a vanília aromával, végül pedig a sütőporral elkevert liszttel kikavarjuk. 
  • A fehérjéket kemény habbá verjük, és a masszához forgatjuk.
  • A tésztát egy kisebb méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és rászórjuk a gyümölcsöket.
  • A morzsához a hozzávalókat kézzel összemorzsoljuk, és rászórjuk a gyümölcs tetejére (ne gyúrjuk teljesen össze, csak morzsává!).
  • 180 fokos sütőben kb 40 perc alatt megsütjük, majd kisebb szeletekre vágva tálaljuk.
Megj: Készíthetjük diós morzsa nélkül is, és a gyümölcsöket is variálhatjuk aszerint, hogy éppen mi van otthon.

2012. december 8., szombat

Szendvicstorta


Nemcsak édes lehet ám a torta :) Ez tulajdonképpen több fajta szendvics találkozása, és szerinem érdekes, izgalmas felfedezés lehet annak, aki kóstolja. Nagyon finom, viszont leginkább olyankor érdemes készíteni, ha többen fogyasztják, mert egy családnak szendvicsből túl sok lenne azért :)


Hozzávalók:

  • 1 kisebb kerek cipó (magos) 
  • 20 dkg vaj 
  • 15 dkg szalámi 
  • 10 dkg füstölt sajt 
  • 20 dkg tehéntúró 
  • 3 főtt tojás
  • 2 evőkanál apróra vágott vöröshagyma 
  • 2 evőkanál tejföl 
  • 1 teáskanál mustár 
  • fél teáskanál pirospaprika 
  • apróra vágott petrezselyemzöld 
  • só, bors
Elkészítése:


  • A kenyeret nem túl vastag lapokra felvágjuk, akárcsak a tortát. 
  • Az alsó két szeletet megkenjük vajjal, és megpakoljuk szalámi szeletekkel. 
  • Összeboírtjuk, és befedjük a következő lappal. 
  • Erre kenjük a következő krémet: a főtt tojások sárgáját kikavarjuk mustárral, tejföllel, sózzuk és borsozzuk, hozzáadjuk az apróra vágott tojásfehérjét, és petrezselyemzölddel ízesítjük. 
  • Ráborítjuk a következő lapot, megkenjük vajjal, kirakjuk sajtszeletekkel, majd összeborítjuk a következő, vajjal megkent kenyérlappal. 
  • Befejezésként rákenjük a hagymával, paprikával, sóval és borssal kikavart túrókrémet, és rátesszük a kenyér tetejét. 
  • Fóliába szorosan becsomagoljuk, és 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük. 
  • Szeletekre vágva tálaljuk.
  • Tipp: Olyan cipót válasszunk, amely öt lapra vágható. Ha nem találunk ilyent, akkor két kenyérből is készíthetjük. A töltelékeket variálhatjuk ízlésünknek megfelelően, és akár több réteget is készíthetünk.

2012. december 6., csütörtök

Rántott sertésnyelv diós öntettel


Nagyon szeretem a nyelvet, bármilyen formában. Sajnos a családban csak lányommal ketten esszük, azért csak ritkán készítek.
A dió szerintem nagyon jól illik sült húsokhoz, ezért a rántott nyelv mellé most diós öntetet is készítettem.
Finom, merész kombináció, csak bátraknak ajánlom! :)

Hozzávalók:

  • 2 sertésnyelv
  • 2 babérlevél
  • néhány szem egész bors, só
  • a panírozáshoz: 2 tojás, 5 dkg liszt, 5 dkg zsemlemorzsa, só, bors
  • a sütéshez: olaj
A diós öntethez:
  • 5 dkg pörkölt darált dió
  • 1 dl semlegez ízű olaj
  • 1 teáskanál mustár
  • 1 teáskanál méz
  • 1 teáskanál apróra vágott zöldhagyma
  • néhány csepp balzsamecet
  • csipet só
Elkészítése:

  • A sertésnyelvet megmossuk, majd hideg vízben a babérlevéllel és a borssal főni tesszük. 
    2-3 órán át főzzük, amíg a nyelv megpuhul, ezután leszűrjük, a fehér bőrét lehúzzuk róla, és nem túl vékony szeletekre vágjuk. 
    Megsózzuk és borsozzuk, majd rendre lisztbe, felvert tojásba, és zsemlemorzsába forgatjuk. 
    Forró olajban kisütjük, és egy szalvétával bélelt tálra kiszedjük. 
    A diós öntethez a hozzávalókat jól kikavarjuk, és a nyelv mellé kínáljuk. 
    Köretként krumplipürét adhatunk mellé.
    Tipp: A nyelv főzőlevét ne öntsük el, mert nagyon finom húsleves alap.

2012. december 5., szerda

Mikulás keksz (mákos-citromos)


Nagyon egyszerű elkészíteni, és a gyerekek nagyon élvezik. Kell hozzá egy keksz recept, piros máz, és a mézeseknél használt fehér íróka. Én a megszokott alap linzert sütöttem, pluszban még adtam hozzá mákot és citromot. A gyerekek kiszaggatták, megfestették, díszítették kedvükre.
Az ötlet egy fotóról jött, amit  az interneten láttunk valahol.
Ezzel vártuk a Mikulást, és bár nem láttuk, de evett belőle jócskán! :)

Hozzávalók:


  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 15 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • kb negyed citrom leve
  • 2-3 evőkanál őröletlen mák
A piros mázhoz:
  • 1,5 evőkanál hideg víz
  • fél evőkanál zselatinpor
  • piros ételszínező 
Az írókához:
  • 1 evőkanál tojásfehérje
  • kb 10 dkg porcukor
Elkészítése:
  • A hozzávalókat gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, és a tésztát fóliába csomagolva legalább 2 órára hűtőszekrénybe tesszük.  Akár napokig is maradhat a hűtőben.
  • A megdermedt tésztát kinyűtjuk nem túl vékonyra, és csillag alakú kiszúróval kiszaggatjuk.
  • Sütőpapíros tepsire helyezzük, és 10-12 perc alatt világos színűre sütjük. Sütés után a kekszek puhák kell legyenek, kihűlés után kellően megkeményednek.
  • Elkészítjük a piros mázat: egy kis edénykében a zselatinport összekavarjuk a vízzel, majd lassú tüzön, kavargatva összemelegítjük. Ezután a kis edénykét beletesszük egy nagyobb, meleg vízzel teli edénybe, hogy miközben festünk vele, ne hűljön ki.
  • Az írókához a tojásfehérjét egy kézi habverővel felverjük, amennyire tudjuk. Nem fontos, hogy kemény habbá verjük. Fokozatosan annyi porcukrot adunk hozzá, hogy a massza ne follyon, de túl kemény se legyen. Akkor jó, ha a kanálról nagyon nehezen folyik le.
  • Zacskóba töltjük, a sarkára egy pici lyukat vágunk, és ezzel írókázunk.
  • A kihűlt kekszeket először megfestjük pirosra, majd az írókával és a gyöngyszemekkel (vagy apró csokigolyókkal) díszítjük.
  • Nagyon hamar szárad a máz.

2012. december 3., hétfő

Sajtkrémes bundáskenyér



Na, ez sem egy bonyolult étel, inkább érdekes.
Lényegében bundáskenyeret sokmindennel meg lehet tölteni és kisütni. Eredetileg én is májkrémmel terveztem, de mire észbekaptam, addigra lejárt a májkrém szavatossága, így maradt a sajtkrém.
A gyerekeknek egyáltalán nem tetszett, de ezen én már nem is csodálkozom, mert mindig válogatnak. Így ők sima bundást ettek.
Nekünk, szülőknek pedig nagyon ízlett ez a sajtkrémes bundás, a változatosság kedvéért megéri kipróbálni.

Hozzávalók:

  • személyenként: 
  • 2 szelet toast kenyér (teljes kiörlésű)
  • 1 háromszögű sajtkrém
  • továbbá: 2-3 tojás, só, kókuszzsír vagy olaj a sütéshez
Elkészítése:
  • Egy szelet kenyeret megkenünk sajtkrémmel, összeborítjuk egy másik szelet kenyérrel, majd villával felvert, sózott tojásba forgatjuk, és forró olajabn kisütjük.
  • Szalvétára kiszedjük, hogy a fölösleges zsiradékot felitassa.

2012. december 2., vasárnap

Somlói galuska (és apró bosszúságok)



Hogy ne legyek így egyből ünneprontó, először kezdem azzal, hogy nagy kevencünk a somlói galuska.
Főként kislányom és én szoktunk enni ilyent cukrászdában, de itthon még nem került rá sor, hogy elkészítsem, hiszen  a dolog elég macerás.
Aztán végre rászántam magam, a gyerekek nagy örömére.

A somlói galuskát nagyon sokféleképpen készítik, erre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás.
Alapjában véve ez egy háromféle ízű piskótából készült, alaposan meglocsolt, megáztatott, rumos ízű, krémmel és csokoládészósszal rétegezett édesség, melyet általában dióval és mazsolával gazdagítanak.

A piskótát saját meglátásom szerint készítettem, a mennyiséget pontosan eltaláltam, tehát ez rendben volt.
A szirup is rendben van, hiszen általában mindig ezzel locsoljuk a piskótákat.

A krém és a csokiszósz elkészítéséhez pedig kutakodtam egy kicsit, és ezt találtam Lekvároskuktánál.
Na most, kiderült, hogy Stahl receptje alapján készítette ő is, és a mennyiségekkel nem volt megelégedve. A piskótája túl kevés lett, a csokiszósz túl sok. Talán valaki még kommentben is jelezte, hogy neki sem sikerült, ő a piskóta állagára panaszkodott.
A csokiszósz receptje már a leírás alapján nem volt szimpatikus, a víz miatt, valahogy selymesebb öntetet képzelnék el.

Na most jőjjön a bosszúság:

  1. A megadott piskóta mennyisége túl kevés ehhez a süteményhez (2 tojásosból ajánlja elkészíteni Stahl).
  2. A csokiszósz rengeteg (nálam a fele szerepel), valóban bőven elég lenne a fele is. Az állagával sem vagyok elégedett, mert még egy napi hűtőztetés után is folyékony, nem túl egynemű. 
  3. Megnéztem, a szirupnak is hatalmas mennyiség van megadva, szerintem 3 somlói meglocsolására is elég lenne. A maradékokkal mit kezdjünk?
  4. Viszont pozitívum az, hogy Stahl muffinformát ajánl a háromféle piskóta elkészítéséhez, ez valóban praktikus megoldás.
Nem mintha csodálkoznék, mert kezdő háziasszony koromban is sokszor csalódtam már híres receptekben, de most, hogy ismét szembesülnöm kellett egy hibás recepttel, dühös lettem.

Miért megengedett az , hogy egy sztárszakács (nemcsak egy) receptje ne fedje a valóságot? A mennyiségeket nagyon pontosan kellene megadni, hogy ha azt bárki elkészíti, a végeredmény sikeres legyen. Régen, amikor általában fix recept alapján sütöttem-főztem, gyakran lett a végeredmény sikertelen, amikor különféle magazinokból vettem a recepteket. 
És ma is egyfolytában szembesülök azzal, hogy rengeteg nem hiteles recept jelenik meg, melyek már ránézésre hibásak. Egy gyakorlott háziasszony szeme ezt talán kiszúrja, de egy kezdő biztosan nem.

Na, mindent összevetve, ez a somlói nagyon finom lett így ahogy van. A csokiszósz nem százas, de azért elmegy, ha van jobb receptetek, inkább azt használjátok.



Hozzávalók:

A háromféle piskótához:

  • 4 tojás
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg liszt
  • 1 dl olaj
  • 1 dl víz
  • 1 tasak sütőpor (10 g)
  • 5 dkg pörkölt darált dió
  • 1 evőkanál kakaó
  • 1 teáskanál vanília aroma
A sziruphoz:
  • 3 dl víz
  • 8 dkg cukor
  • 1 teáskanál rumaroma
A krémhez és a töltelékhez:
  • 4 tojássárgája
  • 1 evőkanál liszt
  • 2,5 dl tej
  • 2,5 dl habtejszín
  • 15 dkg cukor
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 10 dkg durvára tört (vagy darált) pörkölt dió
  • 5-7 dkg mazsola
  • 1 teáskanál rumaroma
  • baracklekvár
A csokoládé szószhoz:
  • 10 dkg étecsokoládé
  • 10 dkg cukor
  • 1,5 dl víz
  • 1 teáskanál rumaroma
A tetejére:
  • 1-2 dl tejszín habbá verve
Elkészítése: 
  • A mazsolát kevés rumos vízbe beáztatjuk.
  • A piskótához a tojások sárgáját először a cukorral, majd az olajjal és a vízzel kikavarjuk. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, összekavarjuk, majd óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét.
  • A masszát ezután három egyenlő részre osztjuk. Az elsőhöz vanília aromát, a másodikhoz kakaót, míg a harmadikhoz őrölt diót kavarunk.
  • Egy muffinformát kibélelünk papírkapszlikkal, és megtöltjük a három féle masszával úgy, hogy mindenikből 4 darab legyen. A sütést mégegyszer megismételjük, így 8-8 db különböző piskóta készül. Hűlni hagyjuk, majd mindeniket kisebb kockára felvágjuk.
  • Ezalatt elkészítjük a krémet: a tojások sárgáját kikavarjuk a cukorral, a liszttel, a tejjel és a tejszínnel. Mérsékelt tüzön, folyamatosan kavargatva sűrűre főzzük, hozzáadjuk a vanília aromát, és félretesszük.
  • A sziruphoz valókat összemelegítjük, hogy a cukor feloldódjon.
  • A csokoládé szószhoz valókat (az aroma kivételével) lassú tüzön összemelegítjük.
  • Következik a sütemény összeállítása: egy nagyobb tál alját kirakjuk a kakós piskótakockákkal. Bőven meglocsoljuk sziruppal, rásimítjuk a krém felét, egy kevés baracklevárt, és megszórjuk durvára tört dióval, illetve lecsöpögtetett mazsolával. Megöntözzük egy kevés csokiszósszal. A rétegezést megismételjük ugyanígy a vaníliás piskótával is, és a tetejére szórjuk a kakaós piskótát. 
  • Csokiszósszal meglocsoljuk, és néhány órára (vagy egy ájszakára) hűtőszekrénybe állítjuk, hogy a sütemény összeálljon.
  • Tálaláskor a masszából egy kanál segítségével galuskákat szaggatunk, desszertes tálba helyezzük, és tejszínhabbal, csokiszósszal kínáljuk. Vagy felvágjuk, és tányéron tálaljuk.
A tálalás nem a legszebb (a tejszínt pl nem lehetett felverni), viszont a sütemény annál finomabb :)

2012. december 1., szombat

Körtés-márványsajtos lepénykék



A különleges, extra dolgokat az ételben is szeretem. Ínyenc vagyok, kedvelem az igényes ételeket, a körte-sajt párosról pedig halllottam már jókat, és mindenképp szerettem volna valamilyen formában kipróbálni. Először pirítósra terveztem, aztán meggondoltam, és kiadósabb formában végezte.
Igazából pizzának is mondhatnám, de a lepényke megnevezés sokkal jobban tetszik.

Nem egy szokványos étel az biztos, de hogy milyen volt?
Überszuper extra finom! Amikor először beleharaptam, rögtön levett a lábamról. Szerintem sosem ettem még ennyire finom feltétes lepényt, pizzát. Egyszerű, igényes, különleges, meghökkentő, harmónikus. Hát... s még ódákat tudnék zengeni róla :)
Imádnivaló, próbáljátok ki!

Hozzávalók:

A tésztához: 
  • 50 dkg liszt
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál tejföl 
  • 2 csapott teáskanál só
  • 1 teáaskanál cukor 
  • 2,5 dl víz 
  • 2,5 dkg élesztő 
  • 1-2 teáskanál apróra vágott rozmaring 
A feltéthez: 
  • 15 dkg márványsajt (kékpenészes) 
  • 2 nagyobb körte 
  • 5 dkg vaj
  • őrölt színes bors
  •  rozmaring

Elkészítése:


  • Az élesztőt a cukorral és 1 dl langyos vízzel elkeverjük, langyos helyre tesszük, és felfuttatjuk. 
  • Ezután a többi hozzávalóval együtt alaposan összegyúrjuk, megdagasztjuk. 
  • A tésztát letakarva a duplájára kelesztjük, majd ismét átgyúrjuk és négy egyenlő részre osztjuk, cipóvá gömbölyítjük. 
  • Lisztezett felületen a cipókat egyenként kör alakúra kinyújtjuk, a széleit pedig visszahajtogatjuk, mintegy peremet képezve. 
  • A körtét megmossuk, a magházat eltávolítjuk, és szeletekre vágjuk. 
  • A márványsajtot és a vajat kisebb kockára, egy kevés rozmaringot pedig apróra vágunk. 
  • A lepénykék tetejét kirakjuk körtecikkekkel, megszórjuk sajt- és vajdarabkákkal, illetve őrölt borssal és rozmaringgal. 
  • 15 percet hagyjuk kelni, majd 200 fokos sütőben kb 22 perc alatt megsütjük.

Adventi naptár


Ha van gyerek a háznál, mindenképp érdemes adventi naptárt készíteni, mert nagyon örülnek neki.

Könnyen, egyszerűen készíthetünk adventi naptárt wc papír gurigából. Csak be kell vonni tetszőleges színes papírral, vagy anyaggal, aztán szalaggal, apróságokkal díszíteni. A belsejébe apró édességeket lehet rejteni, melyeket a gyerekek igen nagy örömmel vesznek ki minden nap.

Ez az elhelyezés mondjuk nem a legpraktikusabb, mert így nehezen szedhető ki a csomag tartalma.
Hát, ilyen a minék, az idei.

Nyugodt, békés adventi időszakot, jó készülődést kívánok minden kedves olvasómnak!

Köszönöm, hogy olvastok, követtek!