2010. május 31., hétfő

Csirkemell sárgabarack szósszal


Nagyon szeretem a gyümölcs-hús párosítást, sajnos csak ritkán készítek, mert a férjem nem eszi. Viszont én és a gyerekek imádjuk. Ez az étel nagyon izgalmas ízvilág, így még a sima rizs is nagyon finom tud lenni, amit egyébként annyira nem szeretek. Ezzel a szósszal viszont isteni lett, egyszerűen imádom ezt az ételt.

Hozzávalók:
  • 1 db.csirkemellfilé
  • 5-6 db. sárgabarack
  • 2 ek méz
  • 0,5 dl tejszín
  • só, bors, csipet fahéj
  • kevés vaj a sütéshez (v. olivaolaj)
Elkészítés:
  • A csirkmellet szeletekre vágjuk, fóliaval letakarjuk és enyhén klopfoljuk. Nem kell vékonyra, csak a rostokat lazítjuk.
  • Sózzuk, borsozzuk.
  • Serpenyőben vajat hevítünk, rádobunk 2-3 cikk szétnyomott fokhagymát, kicsit lepirítjuk, majd kiszedjük.
  • A hússzeleteket kisütjük, vigyázzunk, hogy ne száradjanak ki. Amikor kezdenek pirulni, akkor nem sütjük tovább (3-4 perc). A visszamaradt vajba dobjuk a felkockázott barackokat, megpároljuk. 
  • Ezután pürésítjük (de így is maradhat) és visszatesszük serpenyőbe.
  • Ízesítjük, hozzáaadjuk a mézet (aki édesebben szereti, az még tehet) és a tejszínt. Összeforraljuk.
  • A húst tálra rendezzük, mellé a szószt és párolt rizzsel tálaljuk.
Nagyon finom, ínyenceknek való. Mint én :) Kisfiam magára megette a maradék szószt.

2010. május 29., szombat

Eperkrémleves


Az idei eperszezont igyekszem maximálisan kihasználni, mert olyan sok epres finomságot lehet készíteni, az eper szezonja pedig olyan rövid ideig tart...vétek lenne bármit is kihagyni :) Gyakran vettünk idén epret, viszont nem sok  mindent készítettem belőle, mert leginkább magára ettük. Bár igazából most jutottunk oda, hogy csúcsszezon van, az ára is elfogadható, ízre viszont még most sem ettem igazi édes epret..és addig nem is fogok, amíg én magam nem megyek el az eperföldre, szedni. Na annak sokkal jobb íze van.
A finom, hideg eperleves- különösen nagy melegben- igazán üdítő.


Hozzávalók:

  • 50 dkg eper
  • 5-6 ek cukor v. méz
  • fél citrom leve és héja
  • 1 tk fahéj
  • 5 db. szegfűszeg
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 1 dl tej
  • fél tasak vaníliás pudingpor
  • 2 ek tejföl (tejszín)

Elkészítés:
  • Az epreket megmossuk, megpucoljuk, darabokra vágjuk és botmixerrel pürésítjük. 2 evőkanálnyit kiveszünk belőle, hozzáadjuk a pudingport és tejet, elkeverjük.
  • Az eperpürét felöntjük kb. 1 l vízzel, ízesítjük a citrommal, cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, vaníliás cukorral. Ha tejszínt használunk, most adjuk hozzá. Felforraljuk, majd sűrítjük a pudingporos keverékkel.
  • A tejfölt elkeverjük kevés meleg levessel, majd hozzáadjuk ezt is, újraforraljuk és kész.
  • Behűtve, eperrel, tejszínnel díszítve tálaljuk.
Nálunk már langyosan elfogyott a fele :) Bár gyümölcsleves kategóriában a szilvaleves a kedvencem, ez is nagyon-nagyon fincsi! A gyerekek ettek a legtöbbet belőle.
A tejszínt v. tejfölt helyettesíthetjük joghurttal is.

2010. május 22., szombat

Death by chocolate (csokitorta)



A cím igaz, ez a csokitorta valóban halálosan csokis, tehát halálosan finom :) Nővérkém ajánlotta hogy készítsem el, mert nekik annyira ízlett. Első számú kedvencem ezidáig a holland csokitorta volt (persze csak a csokis kategóriában), viszont ez annyival jobb, hogy sokkal puhább, krémesebb és még annál is csokisabb! :)


Szóval szerintem ez egyszerűen a csokitorták királya, csokiimádóknak mindeképp ajánlom. Rengeteg csokoládé kell hozzá, nem mindegy, hogy milyen fajtát választunk, mert nagyrészt ettől függ hogy mennyire lesz finom ez a torta. Én 55%-os étcsokoládét vettem, ez remekül megfelel a célnak. Tejcsokiból semmiképp nem érdemes elkészíteni.

Hozzávalók:
  • 30 dkg vaj
  • 30 dkg étcsokoládé
  • 5 tojás
  • 15 dkg liszt
  • 5 ek. cukor
  • csipet só
  • fél tk sütőpor
  • krémhez és glazúrhoz: 40 dkg tortabevonó, 40 dkg tejszín, 3 dkg vaj.
Elkészítés:
  • Először megsütjük a tortalapot. A csokit  a vajjal felolvasztjuk (mikróban v. gőz felett). A tojásokat habosra kavarjuk a cukorral, sóval. Legyen nagyon habos, legalább 5 percig verjük, én a robot habverőjét használtam.
  • A sütőporral elkevert lisztet és a csokis keveréket óvatosan a tojáshabhoz keverjük.
  • 180 fokon sütjük, kb 35 percig (ne szárítsuk ki!). Én kerek tortaformában sütöttem (20 cm), de más formában is lehet. Kihűtjük.
  • A krémhez és glazúrhoz a tejszínt lassú tűzön felmelegítjük, hozzákavarjuk a tortabevonót (én ehhez is sima étcsokit használtam, nem bevonót). Két részre osztjuk és az egyik felébe belekavarjuk  a vajat.
  • A recept azt írja, hogy a krémet is kihűtjük, majd mixerrel felverjük, de ennek semmi értelme, mert a kihűlt csokikrém nagyon megkeményedik, nem lehetne feverni. Én langyosra hűtöttem, hogy kicsit szilárduljon, így kentem a tortára.
  • Szóval a tortát két- vagy háromfelé vágjuk, betöltjük a krémmel, majd bevonjuk a csokis-vajas glazúrral.
  • Lehet díszíteni csokigolyókkal, csokireszelékkel, egyéb extra csokiságokkal. De vigyázat, mert így is halálosan csokis :)

Ha valami extra élvezetre vágyunk, akkor gyorsan készítsük el ezt a tortát és élvezzük ki minden egyes morzsáját :) Főleg ilyen esős időben...


Amikor először megkóstoltam, ez jutott hirtelen eszembe: Atya Isten! Felér egy fél orgazmussal :P


Fogyózók vigyázzanak, mert kalóriabomba! :) hm...édes bűnbeesés..

2010. május 20., csütörtök

Dióka


Olyan nagyon régen ettem már diókat, pedig annyira, de annyira szeretjük:) Én magam még sosem sütöttem, a minap viszont a munkahelyen esett pár szó a diókaról..rögtön tudtam: most kell megsütnöm. Valahogy ez a sütemény számomra semmihez sem hasonlítható, igazán különleges, gyerekkort idéző finomság.
Nem tudom ki milyen töltelékkel készíti (ettem több félét is), de nekem ilyen formán ízlik a legjobban. Ettem már pl. túl margarinos ízűt is, na az nem volt jó. Ezt a tölteléket én állítottam össze, saját ízlés szerint, ugyanis a régi füzetben csak a tésztarecept volt meg, töltelék nem.
Speciális sütő kell hozzá, ami sajnos ritka kincs, nekem viszont szerencsém van, örököltem :) Nagyon régi darab és én is most jutottam hozzá. Tulajdonképpen eddig is megvolt, csak nem tudtam róla.









Hozzávalók:


Tésztához:
  • 75 dkg liszt
  • 25 dkg zsír
  • 3 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 1 dl tej
  • 2 kk szalakáli
  • csipet só
Kisebb adag: 50 dkg liszt, 16 dkg zsír, 2 tojás, 12 dkg cukor, 1 kk szalakáli v. 1 kk szódabikarbóna, kb.0,70 ml tej, csipet só.


Töltlékhez:

Főzött diós krémmel:


2 dl tej
4 evőkanál liszt
15 dkg vaj 
12 dkg porcukor
20 dkg darált dió
2-3 evőkanál rum

A tejet a liszttel csomómentesre keverve sűrűre főzzük, kihűtjük. A vajat habosra kavarjuk, a cukorral kristálymentesre keverjük, hozzáadjuk a diót, a rumot, és a tejes masszával elegyítjük.

Elkészítés:
  • A szalakálit felfuttatjuk a langyos tejben, majd a hozzávalókból tésztát gyúrunk. A tészta épp megfelelő állagú lesz.
  • A dióka sütőket az aragázra tesszük, hogy felforrósodjanak (kettővel dolgoztam). A tésztából apró golyókat formálunk és megtöltjük a formát (nem kell kikenni). Rácsukjuk a tetejét és pár perc alatt aranybarnára sütjük. Nagyon hamar sülnek, vigyázni kell, ne égjenek meg. Ha nem esnek ki a formából, késheggyel óvatosan rásegítünk. Nem ragadnak.
  • Miután az összes tésztát kisüttük, a fölösleges széleket letördeljük (kell a töltelékhez), hogy csak a dió formájuk maradjon meg. 
  • A töltelékhez valókat összekavarjuk, mindenik diókát betöltjük, majd kettesével összeragasztjuk.

Betöltetlen hosszú ideig eláll, nagyon kiadós, kiváló vendégváró sütemény.


Hamarabb megy, mint ahogy gondolná az ember. Pünkösdre sütöttem, most viszont fő a jól "bezöldségelt" húsleves és sül a finom házi kenyér. Olyan illatok vannak itt kérem :)

2010. május 17., hétfő

Bagett



Krémsajtot készítettem a napokban, így a lecsöpögött savóból most a mindennapi kenyér mellett bagetteket is sütöttem. Isteni finomak, puhák, könnyű bélzetűek lettek. Ódákat tudnék zengeni a savó jótékony hatásárol ha kenyérről vagy péksütiről van szó:) Egyszerűen csodát tesz a kelt tésztával.


Hozzávalók:
  • 30 dkg kenyérliszt
  • 20 dkg teljes kiörlésű búzaliszt
  • 2,5 dl savó (dagasztás közben még tehetünk hozza, ha nem lenne elég lágy a tészta)
  • 2 ek tejföl
  • 4 ek olaj
  • 1 ek ecet (vagy csipet aszkorbin)
  • 2 tk só
  • 1 tk cukor
  • 3 dkg friss élesztő
  • tetejére: len- és szezámmag
Elkészítés:
  • A hozzávalókból a kenyérsütővel lágy tésztát dagaszttattam, majd letakarva hagytam duplájára kelni.
  • A megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam, 4 részre osztottam. 
  • Cipóvá gömbölyítettem, majd egyenként kör alakúra nyújtottam és bagettnek formáztam.



  • Sütőpapírral bélelt tepsire fektettem, pengével bevágtam a tetejüket és letakarva duplájára kelesztettem.
  • Közben a sütőt előmelegítettem 200 fokra. A bagetteket vízzel megspricceltem, megszórtam magkeverékkel. A tepsire is jócskán szórtam vizet, a gőz miatt.
  • 25-30 perc alatt készre sütöttem.
A bevágásokat még gyakorolnom kell:)) Nagyon jóízűek lettek. Friss házi krémsajtal, zöldségekkel ettük, de spenótosan sem lesz rossz, kecskesajttal :)


Bagettformázásért érdemes Limarához látogatni.

2010. május 15., szombat

Fetás-paradicsomos pite (quiche)


SEdithnél találkoztam ezzel az étellel, nagyon tetszett, s mivel mostanában minél több zöldséget szeretnék belecsempészni a főztömbe, hát kipróbáltam ezt is. Szépnek szép és biztosan nagyon finom is, mert bár én is kóstoltam, sajnos az ízét egyáltalén nem éreztem :)) de erről egy makacs hűlés tehet, ami miatt egy kis időre elvesztettem az íz-érzékelésem...Először utánasóztam de úgy is totál íztelen volt...nem tudtam mi hiányzik belőle, amikor rájöttem, hogy bármit eszek, az ízét semminek nem érzem :P Úgyhogy eléggé sajnálom, hogy nem tapasztalhattam meg milyen is ez az étel valójában.



Hozzávalók:


Tésztához:
  • 30 dkg liszt (20 dkg fehér+10 dkg teljes kiörlésű)
  • 10 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 tk. só
  • 5 ek tej v. víz
Töltlékhez:
  • 3 szál újhagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • 3 db paradicsom
  • 20 dkg fetasajt (én delist használtam)
  • 3 tojás
  • 2 dl tejföl
  • 2 dl tej
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • bors

Elkészítés:
  • A tésztához valókat gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk, majd fóliába csomagolva fél órára hűtőszekrénybe tesszük.
  • A hagymákat felkarikázzuk, olajon megpároljuk.
  • A tojásokat a tejföllel, tejjel, apróra vágott petrezselyemzölddel felverjük, borsozzuk.
  • A tésztát kör alakúra nyújtjuk, kibélelünk vele egy piteformát, villával megszúrkáljuk, majd 200 fokon 10 perc alatt elősütjük. 
  • Utána ráhalmozzuk a hagymát, megszórjuk a sajttal. Ráöntjük a tojásos keverék nagy részét, kirakjuk karikára vágott paradicsomszeletekkel, majd a maradék tojásos masszával leöntjük.
  • 200 fokos sütőben kb. 35 percig sütjük (amig a massza megdermed).

2010. május 11., kedd

Mustáros steak burgonya


Bevallom, eddig még nem találkoztam eredeti magos mustárral, igaz nem is vágytam rá különösebben, de elhatároztam, hogy ha látok valahol, veszek.
Mostanában többször készítettem lerben sült krumplit fűszeresen és mindig a fejemben volt ez a mustáros változat, merthogy már régen találkoztam ezzel a recepttel és nagyon tetszett. Utánakerestem és itt találtam meg.
Őszintén szólva sütés közben semmi jó illata nem volt, lányom mondta is, hogy káposztát főzők:)) Viszont a végeredmény lenyűgözött, igazi ínyencség született, amely magában is isteni, nemhogy még köretnek.
Fejes salátával fogyasztottuk, klasszikus ecetes-cukros öntettel.


Hozzávalók:

  • 1,5 kg krumpli
  • 1 dl dijoni mustár (magos)
  • 2 ek olvasztott vaj
  • 2 ek olivaolaj
  • 2 ek citromlé
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 ek szárított oregánó
  • 1 tk só
  • őrölt bors

Elkészítés:
  • A krumplit meghámozzuk, megmossuk, nagyobb cikkekre vágjuk. Egy sütőpapíros tepsire szórjuk.
  • A többi hozzávalót alaposan összekeverjük, ráöntjük a krumplira és kézzel jól átforgatjuk.
  • 220 fokos sütőben kb. egy óra alatt szép pirosra sütjük, néha megforgatjuk.
  • A salátához 1,5 dl vízben elkevertem 2 ek ecetet, 2,5 ek cukrot, fél ek sót, majd ráöntöttem a megmosott és összetépkedett salátára.
Isteni finom, bár a mustár nem volt olcsó, megérte, igazán különleges formája a krumplinak.

2010. május 9., vasárnap

Cici torta apák napjára


Idéntől nálunk is hivatalos lett az apák napja, május második vasárnapján. Nem mondanám komoly ünnepnek, de ha már van, miért is ne szánnék rá egy kis figyelmet?:) Mivel úgy gondolom, az én férjemet nagyon is megilleti az "apa" megnevezés, gondoltam meglepem valamivel, mert igazán megérdemli. Az ünnep meg mindig kell, hogy kicsit különlegesebb legyen egy-egy nap a szürke hétköznapokon...
Egyik barátnőmmel úgy döntöttünk meglepjük párjainkat, mert az biztos, hogy nem sok apára mondanám szívesen, hogy apa, de rájuk igen. Ő főzi az ebédet, én viszem a tortát. De hogy milyent, azt még senki sem sejti :P

Ez a második fondantos tortám, de amikor elképzeltem még nem gondoltam, hogy ennyi munka lesz vele...Piskótának kakaós tortalapot sütöttem Kiskuktától, a cicik babapikótásak. Krémnek az epermisu krémjét készítettem, mert az annyira finom tud lenni.

Hozzávalók:


Tortalaphoz:

  • 2 tojás
  • 10 dkg cukor + 4 dkg a tojáshabhoz
  • 17,5 dkg liszt (ebből 2 ek kakaó)
  • 0,75 dl olaj
  • 0,75 dl tej
  • fél csomag sütőpor
A cicikhez:
  • kb.12 db babapiskóta
  • 2 db kis tálikó
  • fólia
Krémhez és sziruphoz: itt

Bevonathoz: 
Elkészítés:
  • A piskótához a tojássárgákat elkevertem a cukorral, majd a tejjel, olajjal. Hozzáadtam a liszt-kakaó-sütőpor keveréket. A fehérjéket pár csepp citromlével kemény habbá vertem, hozzáadva a cukrot is. A habot a masszához forgattam és egy szív alakú tortaformában tűpróbáig sütöttem (180 fokon, a tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral).
  • Elkészítettem a krémet és a szirupot az itt leírtak szerint.
  • A cicikhez vettem 2 egyforma tálikót, kibéleltem háztartási fóliával. Az alját kiraktam a szirupba mártott babaiskótákkal, majd egy réteg krém következett. Így rétegeztem, amig a 2 tálikó megtelt. A fóliát ráhajtottam és másnapig hűtőbe raktam. A piskóta és a krém többi része is ment a hűtőbe. 
  • Másnap a piskótát ketté vágtam, megtöltöttem krémmel. Egymás mellé, óvatosan ráborítottam a 2 cicis tálat, lehúztam róluk a fóliát.
  •  A tortát vékonyan lekentem margarinnal, erre került a fondantos bevonat.
  • Először kiszabtam a melltartót (nagyon megkínlódtam vele). A fondantot kinyújtottam, rápróbáltam a tálakra és úgy kb-ra vágtam késsel. Ezt félretettem, a többi fondantot barnára színeztem a kávéval (Kiskuktánal olvastam ezt is). Nem volt könnyű, alaposan el kellett gyúrni, hogy a fehér fondant szépen összeolvadjon a halványbarna színnel...(ismét jól megkínlódtam:))).
  • A barna fondantot ezután kinyújtottam (jóval nagyobbra, mint a torta felülete) és beborítottam vele a tortát.
  • Mellbimbónak kivágtam két kis kört és golyót készítettem, felhelyeztem.
  • Ezután felkerült a fehér melltartó (elég bénán!!!!), de előtte kevés cukros vízzel megkentem a "melleket", hogy odaragjon. Felraktam a pántokat (ragasztottam), majd a melltartó felületét átkentem a cukros víz ragasztóval és a szívekkel díszítettem.

Két órán át csak a torta bevonásával dolgoztam, még szerencse, hogy meg volt sütve. A végére már csillagokat láttam, kicsit el is fogyott a türelmem..:) sokkal szebbnek képzeltem el a végeredményt, de azért így is elégedett vagyok, a melltartó lehetne sokkal szebb, élethűbb. Dehát elképzelni sokkal könnyebb volt :P
Remélem azért megteszi majd a hatását :))
Az biztos, hogy nagyon munkaigényes, csak erős idegzetűeknek ajánlom belevágni :))) na de azért nem ennyire durva a helyet, nagyon élveztem csak kicsit kinyúlt a végére. Másodszorra jobban fog menni.


Megj: a fondant úgy érzem jobban sikerült, kevesebb porcukrot gyúrtam hozza,a kávétól pedig kimondottan jó ize lett és nagyon passzol az epres krémhez. Összességében nagyon finom a torta, szerintem egyik legfinomabb, amit valaha készítettem.

2010. május 5., szerda

Epermisu


Mostanában ismét rámjött a tiramisu-ehetnék, ezúttal epres változatban gondoltam ki. Igazábol nekem a sima klasszikus tirmisu a kedvencem, de Limaránál láttam epermisut és kíváncsi voltam rá. Nagyon-nagyon finom, isteni ízek vannak benne, kész ízorgia. Föltétlen ki kell próbalni!

Hozzávalók (30x16-os jénaihoz):

  • 24 db. babapiskóta
  • 25 dkg mascarpone v. házi krémsajt
  • 20 dkg fehér csokoládé
  • 1 dl tejszín
  • 50 dkg eper
  • a sziruphoz: 10 dkg cukor, 2 dl víz, 2 kisebb citrom (vagy 1 nagy)
  • eperdarabok
  • cukrozatlan kakaópor
Elkészítés:
  • Elkészítjük a szirupot: a vízben feloldjuk a cukrot (melegítjük, hogy könnyebben oldódjon), belecsavarjuk a citromlevet, hozzáadjuk a lereszelt citromhéjat.
  • A krémhez az epret pürésítjük, elkeverjük benne a krémsajtot és az olvasztott csokoládét. Hozzáádjuk a felvert tejszínhabot.
  • A babapiskótákat sorra a szirupba mártjuk, egy tál aljára sorakoztatjuk. Rákenjük az epres krém felét, megszórjuk apróra vágott eperdarabokkal. 

  • Újabb sor szirupos babapiskóta, majd a krém másik fele. Megszórjuk kakaóporral és eperszeletekkel díszítjük. 
  • Hűtőbe helyezzük, hogy az ízek összeérjenek, a piskóta megpuhuljon és szépen lehessen szeletelni.

Mondom, aki megkóstolja, hihetetlen élményben lesz része :)) Két gond van vele: nagyon hamar elfogy és nagyon kalóriabomba...

2010. május 4., kedd

Spagetti carbonara (szénégető spagetti)


Mivel nagyon szeretjük a különféle spagettiket, rendszeresen készítem is. Próbálok mindenfélét elkészíteni, most a carbonara jött valahogy az eszembe, ugyanis eddig ezt még nem készítettem. Szupergyorsan elkészül, tulajdonképpen mire kifő a tészta, kész is. Nagyon egyszerű és nagyon finom, de a tuti nyerő azért a bolognai marad :)


Hozzávalók:

  • 30 dkg spagetti tészta
  • 20 dkg baconszalonna
  • 2 dl tejszín (tejföl is lehet)
  • kevés olivaolaj
  • 2 tojás
  • 2 tojássárga
  • 15 dkg reszelt parmezán sajt
  • őrölt fehér bors
  • pici só
  • petrezselyemzöld

Elkészítés:
  • A tésztét enyhén sós vízben főni tesszük.
  • Közben a bacont felkockázzuk és az olajon megpirítjuk. Kiszedjük és félretesszük. A visszamaradt zsiradékba öntjük a tejszínt, felforraljuk.
  • A tojásokat villával felverjük, hozzákavarjuk a reszelt sajtot. A tésztát leszűjük, összekeverjük a sajtos tojással és a tejszínnel, szóval mindent összekeverünk,sózzuk, borsozzuk, kicsit összeforraljuk.
  • Tálaláskor megszórjuk a pirított baconnel, reszelt sajttal, zölddel.

2010. május 2., vasárnap

Meggyes morzsasüti (crumble)


A morzsasüti ha jól tudom angliábol származik, egyik jellemzője, hogy 5 perc alatt összedobható és isteni finom tud lenni. Tulajdonképpen kedvünk szerint variálhatjuk, a lényege az, hogy a hozzávalókat csupan gyorsan összemorzsoljuk és rászórjuk a gyümölcs tetejére. Aztán kb. 25 perc alatt megsütjük. Szerintem melegen a legfinomabb, aki fagyival szereti, annak meg főleg.
Sokféle gyümölcsöt használhatunk hozzá, nekem most volt egy kevéske fagyasztott meggyem, azt használtam fel. Tulajdonképpen ezt a gyerekek készítették el (olyan könnyű, hogy két 3-4 éves gyerek simén megbírkózik vele), én csak mondtam mit hová tegyenek. Így ez még annál is finomabb lett :)
És még mosatlan sem maradt utána.


Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg cukor (sötét nádcukrot használtam, aminek sokkal jobb az aromája)
  • 10 dkg vaj + a kenéshez 
  • 8 dkg darált dió vagy mogyoró (most egyik sem volt, így barna lisztet tettem helyette)
  • csokidarabok (10 dkg kb.)
  • friss vagy fagyasztott magozott meggy, esetleg meggykompót


Elkészítés:
  • Morzsoljuk össze a lisztet, vajat, cukrot, diót, csokidarabokat (nem kell összealljon a tészta, csak morzsás legyen). A megyet egy kivajazott tepsibe öntjük, rászórjuk a morzsát és 180 fokon pirosra sütjük (kb. 25 perc). Magában vagy fagylaltal tálaljuk. 
Még véletlenül se lisztezzük vagy morzsázzuk a tepsit, elég a vajazás, mert így sem fog a gyümölcs odragadni.
Ez kis adag, egy négytagú család simán eltünteti pl. egy leves után.


Ordás palacsinta


Az orda hasonló a ricottához, tehéntúró jellegű, de édesebb ízű. Éppen ordáért készültem a piacra, amikor jött a kolléganőm és kerdezte, nem-e kellene friss orda, hát ilyen szerencsém volt. És piacra sem kellett mennem érte :)

Amikor friss házi ordához jutok, mindig ordás palacsintát készítek. Nagyon szeretjük, a gyerekek is odavannak érte. A kapor most kimaradt belőle, mert mire megjött ay orda, akkorra elsárgult a kaprom :) Igazából nekem nem is hiányik a kapor belőle.


Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt (fele lehet teljes kiörlésű)
  • 2 dl tej
  • 8 dl ásványvíz
  • 2 tojás
  • 0,5 dl olaj
  • 1 tk cukor
  • csipet só
  • az ordás töltlékhez: 50 dkg orda, 1 cs. vaníliás cukor, 4 ek cukor, 1 tojássárga, 2 dl tejföl, kb. negyed citrom leve, esetleg reszelt héja is.

Elkészítés:
  • A palacsintához valókból a szokásos módon palacsinákat sütünk. Kb. 20 db. palacisnta lesz ebből a mennyiségből. Azt figyeltem meg, hogy ha állni hagyom a masszát, akkor sokkal jobb állaga lesz és a kisült palacsinták egyerűen tökéletesek lesznek. Ha menet közben a palacsintatészta sűsűsödne, ásványvízzel lehet hígítani.
  • A töltelékhez valókat simára kavarjuk, majd betöltjük vele a palacsintákat. Az ordás palacsinta velejérója a friss, apróra vágott kapor, rakjunk bele bátran, ha van.
Én mindig egyerre sütom le a palacsintákat, majd egymásra helyezve és fóliával letakarva hűtőben tárolom. Mikróban ujramelegítem.
A gyerekek nem győzték kivárni, lopkodták a tölteléket :P Olyan régóta vágytunk már egy kis ordás palacsintára...:)